"Bármelyik hívás lehet valódi vészhelyzet"

"Rengeteg tragikus élethelyzettel találkozunk, amikor csupa rossz megoldás közül kell megtalálnunk a legkevésbé rosszat" - a Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány munkatársai közel negyed évszázada fogadják a segítséget kereső gyerekek hívásait.

"Meglehetősen sokszínű a spektrum arra nézve, hogy milyen témákkal keresnek meg minket a gyerekek: az egészen egyszerű, hétköznapi dolgoktól az akut öngyilkossági krízishelyzetekig vagy a súlyos családon belüli erőszakig terjed a skála. Az életkori eloszlás is változó, a kisiskolásoktól kezdve a fiatal felnőttekig mindenkinek a problémáját kivétel nélkül szívesen meghallgatjuk" - mondta el kérdésünkre Reményiné Csekeő Borbála pszichológus, a szervezet szakmai vezetője. (A szervezet vonalai az egész országból ingyenesen és anonim módon tárcsázhatóak.) Kifejtette, hogy leggyakrabban a 13-15 év közötti korosztály fordul az alapítványhoz, e fiatalok kérdései pedig többnyire a különböző társas kapcsolatokra, párkapcsolatokra, a szexualitásra és a kortársakkal vagy felnőttekkel kialakult konfliktusok kezelésére irányulnak.

Mit tehetnek vészhelyzetben?

És hogy miért kérik ilyen ügyekben egy idegen segítségét a tinédzserek? A szakember szerint ebben nincs semmi meglepő. "Sajnos gyakran az áll a háttérben, azért keresnek meg minket, mert máshonnan egyáltalán nem számíthatnak segítségre. Sem a felnőttek, így a pedagógusok és a szülők, sem a kortársak körében nincs olyan, aki iránt elegendő bizalmat éreznének ahhoz, hogy elmondják a problémáikat. Másfelől sok olyan beszélgetés is van, amikor kiderül, hogy nem a Kék Vonal az első hely, ahova a gyerek a kérdéseivel fordult, hanem megbeszélte már például a dolgot a kortársaival, barátaival, netán a családtagokkal, de nem kapott kielégítő, egyértelmű választ. Egy 13-14 éves egyébként sem mindig hozza meg a döntéseit karikacsapás-szerűen, függetlenül attól, hogy egy nagy horderejű témáról van-e szó, vagy például arról, hogy elhívja-e a neki tetsző lányt randira. Éppen ezért örülnek annak, hogy itt létezik egy fórum, ahol akkor sem válnak unalmassá, ha újra meg újra felteszik ugyanazt a kérdést" - mondta el, hozzátéve, hogy ennek a kommunikációs formának vonzó sajátossága, hogy mindvégig a hívó kezében van a kontroll. Ha éppen kellemetlennek érez egy szituációt, mert például nem úgy alakult a beszélgetés, ahogy számított volna rá, akkor egyetlen mozdulattal véglegesen kiléphet a párbeszédből.

Gyakran senki sincs a fiatalok környezetében, akivel kibeszélhetnék a gondjaikat
Gyakran senki sincs a fiatalok környezetében, akivel kibeszélhetnék a gondjaikat

Ez a fajta szabadság tehát nyugalmat jelent a fiataloknak, de közben korlátokat is szab a segítségnyújtásban, ami különösen akut krízishelyzetek során ütközhet ki igazán. Ilyen esetekben a beszélgetés céljává az válik, hogy a betelefonáló más típusú segítséget is elfogadjon. Öngyilkossági késztetések esetén például a mentők és a gyermekpszichiátria jelentik a legaktuálisabb segítséget, de hasonlóan konkrét segítségre van szükség, ha bántalmazásra, családon belüli erőszakra, vagy bármilyen, a gyereket ért visszaélésre, rossz bánásmódra derül fény. A telefonos kapcsolat, a beszélgetés segíthet eljutni odáig, hogy az érintett elfogadja, hogy igenis szüksége van segítségre. "Egyetlen gyermeket sem szeretnénk abban az illúzióban ringatni, hogy néhány telefonbeszélgetés alatt majd közösen kitalálunk valami olyasmit, amitől egy csapásra megszűnik a probléma. A legtöbbször ugyanis nem a gyerekeken múlnak ezek a folyamatok. A következő lépést az jelentheti, ha elfogadnak valamilyen személyes segítséget is. Ez lehet egy olyan felnőtt a környezetükben, akiben megbíznak, vagy ha ehhez a hívó a hozzájárulását adja, akkor mi is tudunk jelzést tenni és felajánlani egy konzultációt egy családsegítő szakemberrel. A telefonos beszélgetések abban a folyamatban tudnak sokat nyújtani, amíg a gyermek eljut oda, hogy valóban készen álljon a változásra, azaz képes legyen bevonni egy felnőttet az életébe, a gondjaiba" - fogalmazott Reményiné Csekeő Borbála. Kitért rá, hogy évente közel száz olyan segélykérés fordul elő, amikor a hívó felhatalmazására kapcsolatba lépnek családsegítővel vagy iskolapszichológussal. Ezeknél az eseteknél az alapítvány valós utánkövetést is végez, hogy az érintett gyermekek érdekeit szolgáló pozitív folyamatok valóban elinduljanak.

Kulcsfontosságú a türelem

Hiába a csökkenő tendencia, még mindig nagyon magas az öngyilkosságok száma évente Magyarországon. Részletek itt.

Mindez persze csak az érem egyik oldala, hiszen a vonal másik végén lévő ügyelők számára sem könnyű feladat találkozni ezekkel az érzelmileg megterhelő szituációkkal, egyszersmind elfogadni, hogy a műfaji korlátokból adódóan nagy részben a hívókon múlik, hogy mikor mire elég a segítség, amelyet nyújtani tudnak nekik. Ebből a szempontból különösen fontos, hogy a szervezethez csatlakozó önkéntesek csapatban végzik a tevékenységüket. "A gyerekeknek is mindig azt mondjuk, hogy amit elmondanak, a Kék Vonalon belül marad, de senkinek sem ígérünk két fül közti titoktartást. Az ügyelőinket nem szeretnénk ugyanis ezekkel a sokszor nagyon megterhelő történetekkel egyedül hagyni. Vannak esetmegbeszélő csoportjaink, elérhető csoportos és egyéni szupervíziós lehetőség is, továbbá létezik ügyeletvezetői rendszerünk, ami egyfajta azonnali támogatást és kontrollt is jelent az önkéntesek munkájában. A nehézségekre úgy tudunk reagálni, hogy senkit sem hagyunk azokkal egyedül" - árulta el a szakmai vezető.

A telefonos szolgáltatások, a levelezési és a chatrendszer, valamint a háttérmunkák jelentette feladatokon több tucat önkéntes osztozik, ők azok, akik szabadidejüket feláldozva igyekszenek segíteni a nehézségekkel küzdő gyerekeken és fiatalokon. A pszichológus szerint az ügyelői munka során megfelelő személyiségre van szükség a lelki terhek elviseléséhez, de legalább ilyen fontos tulajdonság a türelem is. "Nem mindig egyszerű kezelni két vészhelyzet között a kamaszok apró-cseprő, mindennapi bosszúságait, vagy éppen az unalomból, tréfából, esetleg kíváncsiságból befutó hívásokat, nem is beszélve a nagyobb szünetekről. Ezeket az időszakokat ráadásul azzal az előfeszítettséggel kell az ügyeletben eltölteni, hogy bármikor lehet a következő hívás egy valódi veszélyhelyzet, amelyre készen kell állni. Fontos tehát a türelem és a rugalmasság, akárcsak a nyitottság és az érdeklődés a serdülő korosztály világa felé. Szerintem annak ad igazán sokat ez a munka, aki tényleg kíváncsi arra, hogy milyen ma tizenévesnek lenni, és aki nemcsak segíteni szeretne ennek a korosztálynak, hanem egy kicsit közelebb is kerülni hozzá."

Egyre több a segélykérés

A Kék Vonalat 1993-ban a területi gyermekvédelmi szakszolgálatnál dolgozó szakemberek indították el, az azóta eltelt több mint húsz év során pedig sokszorosára nőtt az alapítványhoz befutó hívások száma. Reményiné Csekeő Borbála szerint a drasztikus növekedés hátterében több tényező együttes hatása áll. "Évről évre érzékelhető, hogy a mobiltelefonok, illetve a chat és az e-mail mint kommunikációs forma elterjedésével egyre könnyebben találnak meg minket a gyerekek. Amikor a 2000-es évek elején önkéntesként elkezdtem itt dolgozni, sokak számára még a nyilvános telefonfülkék, esetleg egy-egy otthoni vezetékes készülék jelentette az egyetlen lehetőséget, így számos beszélgetésnek vetett véget, ha már dörömböltek mások a fülkeajtón, vagy ha hazaértek a szülők. Ma már könnyebben használják a gyerekek a telefont arra, hogy magukról, a gondolataikról és a problémáikról beszéljenek. Emellett akad jó pár olyan téma, így például az iskolai erőszak, a kortárs bullying, a serdülőkori depresszió vagy éppen az önsértés, amely a 90-es évekhez képest sokkal hangsúlyosabb szerepet kap a társadalmi párbeszédben. Ennek köszönhetően a gyerekek is könnyebben észreveszik, hogy az a helyzet, amelyben vannak, valójában egy kezelendő probléma, mindez pedig alapjaiban megkönnyíti a segítségkérést."

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra