Az ivóvíz is növelheti a rák kialakulását

Az ivóvízben lévő nitrát növeli a kolorektális daganatok, azaz a vastag- és a végbélrák kockázatát - állapították meg dán kutatók. A tudósok szerint az ivóvízben jelenleg elfogadott nitrátmennyiségnél jóval alacsonyabb érték esetén is fennáll a veszély.

"...azokban az államokban, ahol 10-15 évvel ezelőtt bevezették a vastagbéldaganatok székletvér-vizsgálat és endoszkópia általi szűrését, már 5 éven belül csökkenni kezdett a vastagbéldaganatos betegek száma." Részletek itt.

Az elsősorban mezőgazdasági termelésből származó nitrát jelenléte a talajvízben és az ivóvízben nem csupán környezetvédelmi szempontból aggályos immár évtizedek óta, hanem régóta él a gyanú, hogy fokozza a rák kockázatát is. Az Aarhusi Egyetem kutatói 2,7 millió dán állampolgár egészségi állapotát követték figyelemmel 1978 és 2011 között. A szakemberek több mint 200 ezer ivóvízminta elemzésével megnézték, hogy az alanyok mennyi nitrátnak voltak kitéve a lakóhelyükön, majd az adatot összevetették a Dániában diagnosztizált rákos megbetegedésekkel.

"Évente nagyjából ötezer dán embernél állapítanak meg kolorektális rákot , amelynek hátterében számos ok állhat. Tanulmányunk szerint az ivóvízben lévő nitrát lehet ezek közül az egyik" - mondta Jörg Schullehner, az egyetem közegészségügyi intézetének doktorandusza. Hozzátette: eredményeik szerint a legmagasabb nitráttartalmú (literenként több mint 9,3 milligramm) ivóvizet fogyasztók körében 15 százalékkal bizonyult magasabbnak a kolorektális rák kockázata, mint azoknál, akik a legalacsonyabb nitráttartalmú (literenként kevesebb mint 1,3 milligramm) ivóvizet itták.

Dán kutatók szerint fokozza a rákkockázatot az ivóvíz nitráttartalma
Dán kutatók szerint fokozza a rákkockázatot az ivóvíz nitráttartalma

Az ivóvízben jelenleg elfogadott nitrátmennyiség 50 milligramm literenként, ám a kolorektális rák fokozott kockázata már literenként 4 milligrammnyi nitrát esetén is szemmel látható volt. Dániában és az Európai Unió többi országában a vízminőségre vonatkozó előírások eleget tesznek az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlásainak, amelyek az úgynevezett kék csecsemő (blue baby) szindróma eseteinek megakadályozását szolgálják.

A mostani tanulmány megerősítette a kutatók gyanúját, miszerint a nitrát fokozza a vastag- és végbélrák kialakulásának kockázatát, amely a jelek szerint tovább növekszik, ha a nitrát rákkeltő nitrozo-vegyületekké - nitrózaminokká - alakul át a szervezetben. "Tanulmányunk konklúziója egybecseng több másik nemzetközi kutatás eredményeivel, ami azt jelzi, hogy az ivóvíz megengedett nitrátmennyiségére vonatkozó előírásokat módosítani kell az egészségre gyakorolt krónikus, és nem csupán a kék csecsemő szindrómához hasonló akut hatások kivédése érdekében" - húzta alá Torben Sigsgaard, az egyetem professzora.

Kutatások szerint az elmúlt évtizedekben csökkent a Dániában élő emberek többségét ellátó vízművekben a nitrátkoncentráció. A szakemberek szerint manapság elsősorban a magánkézben lévő, kisebb ivóvízforrásokat érinti a probléma. A kolorektális rák Dániában az egyik, míg globálisan nézve a harmadik leggyakoribb ráktípus. Magyarországon évente mintegy tízezer embernél diagnosztizálnak ilyen típusú daganatos megbetegedést.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Melegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Késő délután melegfronti hatás érezhető, ami a frontérzékenyek számára kellemetlen tünetekkel járhat.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra