Az európaiak nagyobbik fele kövér vagy túlsúlyos

Az Európai Unióban a felnőttek fele túlsúlyos és minden hatodik elhízott. A magyarok 21,2 százaléka kórosan elhízott, ezzel az európai uniós országok között a harmadik legrosszabb eredménnyel áll - derül ki az Eurostat jelentéséből.

Az Európaiak jelentős része kövér vagy legalább is túlsúllyal küzd. E meglehetősen lehangoló helyzetet a statisztikai adatok is alátámasztják, méghozzá elég hosszú ideje, hiszen az Európai Parlament már nyolc éve elhatározta , hogy jobb iskolai tájékoztatást, a hizlaló termékek hirdetésének korlátozását, mozgásra ösztönző reklámokat, illetve a mesterséges transzzsírsavak betiltását veti be a fölös kilók elleni küzdelem eszközeként. Majd az OECD által közreadott Health at a Glance: Europe 2010 tanulmány is megismételte a riasztó helyzetjelentés.

Az elhízás népbetegség Európában
Az elhízás népbetegség Európában. Észrevétlenül jönnek fel ránk a kilók

De nem sok változott azóta, hiszen az uniós statisztikai hivatal most közzétett 2014-es adatokon alapuló jelentése szerint az Európai Unióban élő felnőttek 46 százaléka volt normális súlyú, 51,6 százalékuk viszont túlsúlyos. Elhízottnak az EU-polgárok 15,9 százaléka számított. Máltán a legmagasabb, 26 százalékos az elhízottak aránya. A máltaiakat 21,3 százalékkal a lettek, 21,2 százalékkal a magyarok követik - közölte az MTI.

Válságról beszélnek az egészségügyi szakértők Európában - az elhízás egyre több embert érint, és kiderült, hogy mely országokat sújtja leginkább a túlsúly problémája. A WHO adatai szerint a legnehezebb helyzetben kontinensünkön Írország lesz. Részletek!

Az elhízottak aránya a 65-74 év közötti korosztályban 22,1 százalékra növekszik, az ennél idősebbek körében viszont ismét csökken. A súlyproblémákat a képzettség szintje is befolyásolja: az alacsony képzettségi szintű EU-polgárok csaknem húsz százaléka túlsúlyos, a magasan képzetteknek viszont csak 11,5 százaléka.

Az elhízottságot, vagyis obezitást a harmincas vagy annál magasabb testtömegindex (BMI) jelenti. A BMI megállapításához a kilogrammban megadott testsúlyt osztják el a méterben megadott testmagasság négyzetével. A 25 fölötti indexszám azt jelzi, hogy az egyén túlsúlyos, a 30 fölötti az elhízást, a 40 fölötti a súlyos elhízást jelzi.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra