Alkohol: már a szagától is berúgunk?

Az nem újdonság, hogy az alkohol hatására az emberek viselkedése megváltozik, de mint kiderült, már az illata is képes radikális változást okozni a magatartásban.

A Centers for Disease Control & Prevention (CDC) statisztikái szerint az Egyesült Államokban 2010 és 2012 között naponta hat ember vesztette életét alkoholmérgezésben . Az áldozatok 76 százaléka 35-64 év közötti, 76 százalékuk férfi volt.

Világszerte a kormányok, civil szervezetek és egészségügyi intézmények igyekeznek felhívni a figyelmet az alkoholfogyasztás kockázataira, mivel az a csökkenő ítélőképesség miatt balesetekhez vezethet és hosszú távon függőséget okoz.

A közgondolkozásban széles körben elterjedt, hogy semmilyen gyógyszerrel nem szabad alkoholt inni. Paradox módon ez a kategorikus kijelentés legalább annyira veszélyes, mint az indokolt tiltások figyelembe vételének elmulasztása Kattintson! Annak, hogy miért lesznek az emberek függőek az alkoholtól vagy drogoktól, több oka is van. Lehet genetikus, nemi és etnikai okai, stressz, családi problémák vagy egyszerűen a közösség nyomása. Ugyanakkor egy friss kutatás rávilágít, hogy már az alkohol illata is megváltoztatja az emberek viselkedését, fogyasztásra ösztönözve őket.

Az angliai Edge Hill University kutatócsoportja szerint az alkoholfogyasztással kapcsolatos viselkedés erősen függ a környezettől. Egy alkoholban gazdag környezetben az emberek fogyasztási kedve is megnő, méghozzá úgy, hogy az „áldozat” nem is érzékeli.

Már az alkohol illata is bódító hatású

A kutatók nem csak az illatok, de a látvány okozta hatást is vizsgálták. A vizsgálat során a résztvevők arca elé egy sálat kötöttek. Ezek egy része alkohollal volt átitatva. Az önkénteseknek különböző feladatokat kellett végrehajtaniuk egy számítógépen, például megnyomni a K billentyűt, ha egy sörösüveg képe jelent meg a monitoron.

Ha rossz gombot nyomtak, akkor „téves riasztást” érzékelt a gép, ami arra engedett következtetni, hogy a résztvevő kevésébe ura viselkedésének. Az alkoholos kendőt kapók között sokkal nagyobb számban fordult elő ilyen riasztás.

A kutatók ebből azt a következtetést vonták le, hogy az alkoholnak már az illata is hatással van a kognitív válaszadásra, aminek hatására nagyobb valószínűséggel fogyasztanak majd alkoholt, sőt abban is biztosak, hogy a látványa és a hangja is hasonlóan működik. A csapat bízik abban, hogy kutatásaik segítenek jobban megérteni, hogy hatnak egyes szerek az fogyasztási szokásokra és a függőségre.

Forrás: Medical News Today

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra