A városokban is veszélyesek a kullancsok

Érdemes védőoltással védekezni a kullancsok ellen, hiszen a kullancsnak már egyetlen csípése is súlyos betegséget, akár maradandó károsodást okozhat.

Évente 10-12 ezer kullancs okozta vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladást regisztrálnak világszerte, a tényleges szám azonban ennél jóval magasabb lehet, hiszen sok fertőzésre soha nem derül fény. Ennek elsősorban az lehet az oka, hogy csupán minden harmadik esetben jelentkeznek klinikai tünetek, az érintettek mintegy 30 százaléka nem veszi észre a kullancscsípést, így nem is fordul orvoshoz - mondta el Farkas Viktor gyermekneurológus, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekklinika gyermekneurológiai osztályának vezető főorvosa.

A kullancs által okozott agyvelőgyulladás gyógyítására nincsen célzott terápia, az esetleges agykárosodás mértékét gyógyszeresen lényegileg nem lehet befolyásolni. Kezdeti tünete nagyon hasonlít az influenzáéhoz, de az esetek többségében a betegség lefolyása kétfázisú. Az első fázis lázzal, izomfájdalmakkal, levertséggel jár és pár nap alatt elmúlik. Néhány tünetmentes nap után kezdődhet a második fázis: magas láz, igen erős fejfájás, aluszékonyság, szédülés és hányás tapasztalható, néhány esetben eszméletvesztés is bekövetkezhet.

Már tél végén érdemes oltatni

Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke elmondta, hogy három oltással végzik az alapimmunizálást. Az első után 1-3 hónappal kell felvenni a másodikat, majd - oltóanyagtól függően - újabb 5-12 vagy 9-12 hónap múlva a harmadikat. A megfelelő védelem érdekében a teljes alapimmunizálási sort be kell adni, önmagában egy oltás nem elegendő - szögezte le a gyermekorvos. Hozzátette: az ismétlő oltások beadásáról sem szabad megfeledkezni, hiszen azok teszik lehetővé a hosszú távú, magas fokú védelmet.

A kullancs által okozott agyvelőgyulladás gyógyítására nincsen célzott terápia
A kullancs által okozott agyvelőgyulladás gyógyítására nincsen célzott terápia

Az oltásra már a tél legvégén érdemes gondolni, hiszen a védettségnek még a kullancsok tavaszi aktivitási időszaka, azaz április előtt ki kell alakulnia. Magyarországon jelenleg kétféle oltóanyagot forgalmaznak, mindkettőnek van gyermekeknek és serdülőknek-felnőtteknek szóló változata is. A szakember kiemelte, hogy ha valaki magán vagy gyermekén felfedezi a kullancsot, érdemes azonnal eltávolítani, mert minél hosszabb időt tölt a bőrben, annál nagyobb a fertőzésveszély.

Hogyan távolíthatjuk el a bőrünkbe kapaszkodott kullancsot? Részletes útmutató itt!

A városi környezet sem veszélymentes

Papp László, a Füvészkert botanikusa közölte, hogy az elszaporodó kullancsok nemcsak az erdőkben, hanem már városi parkokban, játszótereken, sportpályákon is megtalálhatók . A dús aljnövényzetet kedvelő parazita akár egy túrázás, piknikezés, kutyasétáltatás során is a bőrbe kerülhet.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra