A napi folyadékadagunk negyede alkohol

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A napi folyadékbevitelünk nagy részét vízzel, alkoholos italokkal és teával fedezzük. Hat év alatt közel hat százalékkal nőtt a magyarok ivási kedve, de ez még mindig kevés.

A TNS fogyasztói kutatása a 2006-os ivási szokásainkat hasonlította össze a 2012-essel. Jó hír, hogy napi folyadékbevitelünk 5,7 százalékkal nőtt, viszont az így elért, alig 2 literes napi fogyasztás - különösen a férfiak esetében - még mindig nehezen éri el az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) szerinti megfelelő folyadék-beviteli mennyiséget, ami napi 2-2,5 liter. A víz- és kávéfogyasztás nőtt, az üdítőitalok és a dzsúszok fogyasztása viszont csökkent. Ez a tendencia különösen az életkor előrehaladtával figyelhető meg. A negyvenes korosztálynál fogy a legtöbb alkohol, de a húszas éveikben járók is egyre több alkoholt, főleg sört isznak. Ráadásul a vízfogyasztás ennél a korcsoportnál a legalacsonyabb.
"Pedig a hidratáltság fontos az egészség és a jó közérzet fenntartásához, de a teljesítményünk is azon múlhat, iszunk-e eleget. A krónikus dehidratáltság súlyos egészségügyi problémákhoz, pl. vesekő, szájüregi betegségek, légzési nehézségek, csökkenő kognitív funkciók és egyéb mentális problémák kialakulásához vezethet" - mondta el Antal Emese, az Európai Hidratációs Intézet hazai tudományos munkatársa.

Több víz, kevesebb üdítő fogy

A kutatásból kiderül, hogy mind csapvízből, mind pedig palackozott vizekből több fogy, mint hat évvel ezelőtt. Míg a csapvíz fogyasztása több mint 40 százalékkal, addig a palackozott vizeké 18,5 százalékkal nőtt. Kávéból 9 százalékkal iszunk többet, mint 2006-ban. Ugyanakkor a szénsavas üdítők fogyasztása 15 százalékkal, a tej és tejes italoké pedig 30 százalékkal esett vissza. A legnagyobb vesztes a gyümölcslé, ennek fogyasztása 37 százalékkal csökkent.

A vízfogyasztás a 20-29 éves korosztályban a legalacsonyabb, ez azonban az a korosztály, ahol az alkoholos italok (főként a sör) meghatározó helyet kezd elfoglalni a folyadékbevitelben. A legtöbb vizet a 60-69 évesek fogyasztják, az üdítőfogyasztás (ide értve a dzsúszokat is) az életkor növekedésével párhuzamosan folyamatosan csökken, legnagyobb mértékben a 40-es évek elérésével. Helyét a vízen kívül a kávé, a tea és az alkoholos italok veszik át. A legtöbb alkoholt a középkorúak, a 40-49 évesek fogyasztják. Folyadékbevitelük negyedét az alkoholos italok teszik ki. A jelenséget Antal Emese részben az ízpreferencia változásával is magyarázza, hiszen az életkor előrehaladtával megtanuljuk értékelni a keserű és fanyar ízeket (pl. kávé, vörösbor, sör) az édes íz rovására.



Így iszunk mi, de hogyan isznak mások?

A TNS kutatása több más európai országra is kiterjedt. Érdekesség, hogy a lengyelek alig isznak csapvizet, mindössze 2 százalékát teszi ki napi italfogyasztásuknak, szemben pl. a mi 20 százalékunkkal. Ugyanakkor nagyon szeretnek teázni, éppen dupláját fogyasztják, mint mi, magyarok, pedig nálunk sem elhanyagolható a tea a maga 10 százalékával, sőt az egyik legfontosabb folyadékbeviteli forrásnak számít. A kávé is nagyon népszerű ital Lengyelországban, még a kávézási kultúrájukról híres osztrákokat is megelőzik e tekintetben. A régióban a csehek járnak az élen alkoholfogyasztásban. A legtöbb vizet az olaszok fogyasztják, itt lényegesen több palackozott víz is fogy. Nyilván a magasabb napi átlaghőmérséklet is közrejátszik abban, hogy majdnem kétszer annyi palack vizet isznak, mint a felmérésben részt vett többi országban.
Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

32476

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+25, +32 °C
Minimum:
+10, +16 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt általában gyengén felhős lesz az ég, a napsütést inkább csak északkeleten, illetve északnyugaton zavarhatják felhők.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag