A legfurcsább balesetek 2009-ben

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

2009-ben sem volt hiány szerencsétlenségekből, az alábbi összeállításban a legfurcsább baleseteket olvashatják.

* Saját sofőrjét ütötte el egy 139-es BKV-busz, novemberben, mikor a Gazdagréti téri buszállomáson elszabadult "gazdájától". Vezetője úgy próbálta megállítani, hogy elé ugrott. A busz azonban nem állt meg és a szemközti füves területre gurult. A szerencsétlenül járt sofőrt a János kórházba szállították.

* Melleit mutogatta épp az a 18 éves Új-Zélandi lány az autósoknak, akit az egyik sofőr véletlenül elgázolt, mikor a lány a négysávos út szélére akart futni. A nő szerencséjére megúszta könnyebb sérülésekkel a balesetet, a rendőrséggel azonban így is meggyűlt a baja: közszeméremsértés címén eljárás indult ellene, végül 100 eurónak megfelelő bírságot kellett kifizetnie.

* Baleset történt az új, erdélyi autópályán, szinte rögtön átadása után. A "bűnös" egy bárány volt, aki elszakadt a nyájától és az autópályára keveredett, ahol elütötte egy gépkocsi. A rendőrség megbírságolta a pásztort, mert nem ügyelt megfelelően nyájára.

* Folyóba zuhant egy autó Németországba, mert vezetőjét megzavarta navigációs készüléke. A sofőr inkább hitt GPS-ének, mint saját szemének és a kompkikötőn át a vízbe vezette autóját. A kocsi utasai szerencsére még időben ki tudtak szabadulni a járműből, és biztonsággal elérték a folyópartot. A tűzoltók később felszínre hozták a gépjárművet.

* Vodkás üveggel verte fejbe egy 23 éves fiú azt a férfit, aki megpróbálta kirabolni lakását. A fiatalember éppen aludt, mikor hallotta, hogy valaki járkál a szobában. Megvárta a tolvajt, és megpróbálta visszavenni tőle táskáját. Az élelmes betörő "áldozata" biciklijével próbált elmenekülni, de akkor a fiú nagyot sózott egy vodkás üveggel a fejére. A munkahelyi baleset miatt veszélyességi pótlék jár a betörőnek: nem kell börtönbe vonulnia, míg fel nem épül, s az is meglehet, hogy a magántulajdonát és önmagát védő fiút is megbüntetik.

* Szemtanúként vett részt egy kaposvári biciklis balesetben az a férfi, akit szabálytalan parkolásért bűntettek meg. Állampolgári kötelességét teljesítvén a férfi visszatartotta az elkövetőt, mentőt hívott a sérülthöz, és értesítette a rendőrséget is. A rend őrei kiérkezésük után azonban megkérték, hogy álljon odébb autójával, ahol nem akadályozza a forgalmat. A hatósággal való együttműködés után azonban megkapta a "szeretetcsomagot", miszerint tiltott helyen parkolt kihallgatása alatt.
Hitek és tévhitek az influenzáról
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Élményfotel

Élményfotel otthonra: helyettesítheti-e a kézi masszázst?Ellazít, megnyugtat, testünket és lelkünket is gyógyítja

Miért hasznos a masszázs?Masszázs

Miért hasznos a masszázs?Fellazítja a feszes, görcsös izmokat, kiegészíti a mozgást

Miért fontos az énidő?Énidő

Miért fontos az énidő?Sokan nem tudják, mit is jelent valójában

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelFájdalom

Fájdalomcsillapítás a masszázs erejévelA klasszikus masszázs öt alapfogást különböztet meg

Különböző italok az étrendünkbenFolyadékpótlás ősszel

Különböző italok az étrendünkbenA folyadékfogyasztás egészségünk egyik alappillére

Mi az életmód orvoslás?Egészség

Mi az életmód orvoslás?Tízből nyolc betegségért az életmódunk a felelős

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+14, +19 °C
Minimum:
+5, +10 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!
GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag