A kanyaró első jelei

A Romániából indult, immár Magyarországra is átgyűrűző járvány egyre több embert aggaszt. Hogyan ismerhetjük fel a kanyaró első jeleit?

A Romániában tomboló kanyarójárványban eddig 3071 ember betegedett meg, köztük pedig 16 beteg meghalt. Március 4-én kanyarót igazoltak négy magyarországi egészségügyi dolgozónál is, akik a makói kóeházban dolgoznak. Az ÁNTSZ figyelmeztette a Romániával határos megyékben élőket, hogy ellenőrizni kell az MMR-oltottságot, illetve fokozottan figyelni kell a kezdeti tünetekre. Most ezeket vesszük sorra.

Mi is az a kanyaró?

A kanyaró rendkívül fertőző betegség, amely jellemző tünetekkel jelentkezik, illetve elsősorban a csecsemőkre és gyerekekre veszélyes . Egy-egy járvány alatt a betegségen át nem esettek 90 százaléka megbetegszik. A be nem oltottak esetében az 5-10 éves korúak szinte kivétel nélkül átesnek a betegségen.

Mi okozza a betegséget?

A kanyaró kórokozója a paramyxovírusok családjába tartozó RNS-vírus, mely egy meglehetősen érzékeny vírus, így pár nap alatt elveszíti fertőzőképességét. Zárt légtérben rendkívül gyorsan terjed, a légutakon keresztül kerül a szervezetbe, majd rendkívül gyorsan szaporodik, és ledönti a lábáról a beteget.

A kanyaró két fő tünete a láz és a kiütések
A kanyaró két fő tünete alázés a kiütések

Mik a kezdeti tünetek?

A kanyaró általános lappangási ideje 9-11 nap. A kezdeti tünetek már az 5-6. nap környékén megjelennek. Ezek általában a következők:

  • bágyadtság,
  • fejfájás,
  • étvágytalanság,
  • levertség, rossz közérzet,
  • hőemelkedés,
  • hányás,
  • hasmenés,
  • hurutos tünetek.

Az ezt követő 4-5 napban erősödnek a tünetek:

  • piros torok,
  • magas láz,
  • köhögés,
  • rekedtség,
  • erős orrfolyás,
  • kötőhártya-gyulladás.

A kanyaró megelőzése Ha többet szeretne megtudni a kanyaróról, kattintson !

Ezt követően megjelennek a betegségre jellemző nyálkahártya-tünetek is: a garaton és a szájban nagyfoltú kiütések, a szájnyálkahártyán, a kisőrlő fogak magasságában pedig megjelenik az úgynevezett Kopik-folt , amely egy apróbb elemekből álló, sárgásfehér, grízszerű felrakódás.

A bőrön lévő kiütések a 14. napon jelentkeznek, a halántékon és a fül mögött kezdődnek, majd az arcon is megjelennek a gombostűfejnyi, vörös foltok, melyek a duzzadt bőrből emelkednek ki. Pár nap alatt az egész testet ellepik ezek a foltok, melyek helyenként összefüggően jelentkeznek. Négy-öt nap alatt barnás árnyalatúvá válnak, majd eltűnnek. A foltok hámlással szűnnek meg, nem okoznak heges bőrelváltozást.

Amíg a kiütések tartanak, addig a láz is állandó tünet marad, mely a kiütések halványodásával hirtelen múlik el.

A kanyaró szövődményei

A betegség okozhat agyvelőgyulladást , ami az egyik legsúlyosabb szövődmény. Okozhat továbbá légúti szövődményeket is, mint a tüdőgyulladás, gégegyulladás, légcsőgyulladás, hörghurut, de eredményezhet középfül- vagy melléküreg-gyulladást, gyomor- és bélhurutot, kötőhártya-gyulladást vagy szívizomgyulladást is.

A ma is érvényes tapasztalat alapján 500 kanyarós betegből egy beteg meghal.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra