A BKK mentheti meg az életünket

Az Újraélesztés Nemzetközi Napja alkalmából defibrillátorral szerelték fel a BKK két forgalmizavar-elhárító gépkocsiját. Így már a mentők érkezése előtt is megkezdhetik a beteg újraélesztését.

Az egészségügyi fejlesztésnek köszönhetően - amelyet Dr. Pék László, az OMSZ orvos igazgatója, Győrfi Pál kommunikációs és PR igazgató, valamint Dr. Dabóczi Kálmán, a BKK vezérigazgatója mutatott be - egy közösségi közlekedési eszközön történt rosszullét esetén még a mentők odaérkezése előtt életet menthetnek a BKK "helyszínelői" - olvasható a közlekedési társaság honlapján .

Az azonnali segítség életet menthet

Magyarország közterületein évente több ezren veszítik életüket hirtelen szívmegállás következtében, miközben azonnal megkezdett újraélesztéssel többségük megmenthető lenne. Az Országos Mentőszolgálat és a BKK munkatársai az elmúlt néhány évben több mint 3200 olyan utason segítettek, aki villamoson, trolibuszon vagy autóbuszon lett rosszul. Az azonnali segítségnyújtás fontos, ennek szakszerű módját ismerteti a BKK új kampánya.

A Bee Gees Stayin' Alive dal és a "Nellie az elefánt" ritmusa segíthet betartani a szükséges percenkénti nyomásszámot a szív-tüdő újraélesztés (CPR) végzése közben, ám vigyázni kell, nehogy túl felszínessé váljanak közben az életmentő nyomások, ha ezeknek a daloknak a ritmusát követjük. Az újraélesztés menetéről az alábbi cikkünkben olvashat!

Forgalmi zavarok esetén sokszor a BKK-s helyszínelő munkatársak érkeznek meg először, így ha esetleg baleset történt, vagy rosszul van egy utas, könnyen ezen az új egészségügyi fejlesztésen múlhat egy-egy emberi élet. "Egyszerre szeretnénk azt, hogy minden élet a legnagyobb biztonságban legyen, ha valaki orvosi ellátásra szorul, minél hamarabb szakszerű kezekbe kerüljön, miközben a városnak működnie kell" - mondta el Dr. Dabóczi Kálmán, a Budapesti Közlekedési Központ vezérigazgatója.

Magyarország közterületein évente több ezren veszítik életüket hirtelen szívmegállás következtében

Évente több ezer ember veszíti életét Magyarországon hirtelen szívmegállás következtében. Egy közelben lévő defibrillátorral , illetve megfelelő elsősegély-tudással ezeknek az embereknek az élete megmenthető. "A BKK példamutató programja nem csak az utasokat látja el életmentő alapismeretekkel, hanem az elsősegélynyújtásra kiképzett és defibrillátorral felszerelt munkatársuk gyors helyszínre juttatásával az újraélesztés sikerének esélyét is jelentősen javíthatja" - hangsúlyozta Györfi Pál, a mentők szóvivője. A korábbi fejlesztéseknek köszönhetően a fővárosi közösségi közlekedési hálózat számos pontján - például minden budapesti metróállomáson - található már defribrillátor készülék.

Az eszköz nélkül végezhető újraélesztés szakszerű módját nemcsak a közösségi közlekedési járatokon és egyes megállókban hamarosan megjelenő plakátról, de a BKK új reklámfilmjéből is megtanulhatjuk.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra