2030-ig legyőzhetjük az AIDS-et

Ma van az AIDS elleni világnap, így fontos megemlékezni róla, hogy a korábbi évekhez hasonlóan csak az Európai Unió és az Európai Gazdasági Térség (EGT) 31 országában mintegy 30 ezren fertőződtek meg HIV-vírussal az elmúlt évben. A szerzett immunhiányos tünetegyüttes (Acquired Immune Deficiency Syndrome - AIDS) annak ellenére, hogy gyógyításában komoly eredményeket értek el, még mindig az egyik legrettegettebb fertőző betegség a világon.

Az Európai Betegségmegelőzési és Járványvédelmi Központ (ECDC) és az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint összesen 29 747 újonnan fertőzöttet jelentettek 2015-ben, ami háromezer esettel kevesebb, mint 2014-ben. Ezzel tavaly százezer lakosra átlagosan 6,3 új fertőzött jutott Európában. Magyarországon 2015-ben 271 új HIV-fertőzöttet regisztráltak, csakúgy, mint 2014-ben. Százezer főre így 2,7 új vírushordozó jutott, azaz sokkal jobban állunk az európai átlagnál.

A WHO európai régiójának ötven országát tekintve viszont az új HIV-fertőzöttek száma rekordmagasságba, 153 407-re emelkedett 2015-ben. A fertőzés veszélye a kelet-európai országokban a legnagyobb.

AIDS ellenes világnap
AzAIDSellenes világnap emlékeztet rá, hogy a betegség még terjed. Mindenkinek járna a kezelés

Az ECDC szerint nagyon sokan nem tudják, hogy vírushordozók, ami az egyik fő probléma. Ugyanakkor kiemelten fontos lenne, hogy minél előbb felállítsák a diagnózist, hiszen aki időben értesül a fertőzésről, az a megfelelő kezelésnek köszönhetően hosszú, problémamentes életet élhet. Európában a fertőzöttek átlagosan négy évvel a megfertőződés után értesülnek arról, hogy vírushordozók. Az unió és az EGT országaiban hétből egy HIV-fertőzött nem tudja, hogy vírushordozó. Az ECDC becslései szerint a 31 országban mintegy 122 ezer fertőzött él, aki nem tud betegségéről. Az ECDC felhívta a figyelmet, hogy majd minden második HIV-pozitív ember csak nagyon késői stádiumban értesül a betegségről.

Leggyakrabban férfiak közötti szexuális kapcsolat okozott HIV-fertőzést, az esetek 42 százalékában. Míg az esetek 32 százalékában heteroszexuális kapcsolat során fertőződnek meg a betegek. A fertőzések négy százalékát nem steril injekciós tű használata okozza, és egy százaléknál is kevesebb az olyan esetek aránya, amikor az anya adja át a vírust újszülöttjének. A többi érintett esetében nincs információ a fertőzés mikéntjéről.

Ban Ki Mun , az ENSZ főtitkára a betegség elleni harcban történt előrelépéseket méltatta. "Az AIDS megjelenése után 35 évvel büszkén tekinthet vissza a nemzetközi közösség. Szükség van azonban elszántságra és elköteleződésre, hogy elérjük céljainkat, és 2030-ig megállítsuk az AIDS-járványt" - fogalmazott a szervezet vezetője.

Az olyan fertőzések száma, amikor a gyermek az anyjától kapja el a betegséget, 2010 óta a felére csökkent. Kevesebben halnak meg AIDS következtében és tovább élnek a HIV-fertőzöttek. Az elmúlt öt évben 18 millióra nőve megkétszereződött azok száma, akik hozzájutnak az életmentő gyógyszerekhez.

A sikerek mellett ugyanakkor azokban az országokban - elsősorban Afrika Szaharától délre fekvő régiójában -, ahol nagyon magas a HIV-fertőzöttek száma, a fiatal nők különösen ki vannak téve a fertőzés lehetőségének. Az új fertőzések egyre gyakoribbak a drogot használó és a homoszexuális férfiak esetében. Kelet-Európában és Közép-Ázsiában is növekszik az AIDS-járvány , a helyzetet stigmatizálás, diszkrimináció és büntető törvények súlyosbítják.

Korábban is tudták, hogy az európai származású emberek egy része ellenáll a HIV-fertőzésnek, most ezt a genetikai mutációt kihasználva hoztak létre olyan fehérvérsejteket, amelyek rezisztensek az AIDS-et előidéző kórokozóval szemben. Részletek!

Ban Ki Mun szerint megfelelő befektetésekkel a világközösség 2030-ig elérheti célját, és kezelheti a 30 millió fertőzöttet. "Valósítsuk meg együtt az AIDS-mentes világról alkotott víziónkat" - fogalmazott a főtitkár.

Az AIDS-betegek jobb és mindenkihez eljutó orvosi ellátásáért emelte fel szavát Ferenc pápa is. A katolikus egyházfő felhívta a figyelmet, hogy emberek milliói élnek ezzel a betegséggel, de csak a fertőzöttek fele jut hozzá az életmentő terápiához. Kiemelte, hogy a déli országok betegeinek is hozzá kell jutniuk az orvosi ellátáshoz, és a legszegényebbeknek is meg kell kapniuk a megfelelő kezelést a diagnózis után.

Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

A Dunántúlon eleinte napos idő várható, majd a frontális felhő- és csapadékrendszer délelőttre az északkeleti tájakat is elhagyja, így ott is csökken a felhőzet. Ugyanakkor a déli óráktól délnyugat felől erősen megnövekszik, megvastagszik a felhőtakaró, ezzel együtt nő a csapadékhajlam. Napközben kevesebb, estétől már több helyen valószínű - nagyobb eséllyel az ország északi felén - zápor, sőt egy-egy zivatar sem kizárt. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra