Rosszul van az autóban, a repülőn? Ez az oka

Sajnos nagyon gyakran előfordul, hogy egy jónak induló utazást tönkretesz egy vagy több utas rosszulléte. De miért van ez így?

Mintha meg lennénk mérgezve

Nos, a válasz természetesen nagyon egyszerű: meg lettünk mérgezve. Természetesen nem arról van szó, hogy a sofőr valamit belecsempészett az italunkba, csak az agyunk nem képes feldolgozni az ellentmondásos jeleket, ezért úgy reagál, mintha méreg került volna a szervezetünkbe. Ugyanis az ember az utazással kapcsolatban is kicselezte a természetet, de szervezete nem szokott még hozzá , hogy hatalmas sebességgel haladjon. Márpedig miközben a kocsiban, buszon, hajón vagy vonaton ülünk, a környezetünket úgy fogjuk fel, hogy nagyon gyorsan haladunk, miközben a testünk úgy érzi, mozdulatlan. És tényleg így van, hiszen ha csak nem egy rallyversenyző mellé ültünk be, jó eséllyel valóban csak békésen ücsörgünk.

A sofőröket nem érinti annyira

Korábban ez nem volt olyan nagy gond, hiszen a lovaglás minden, csak nem kényelmes mozdulatlanság, a szekerek, hintók pedig nem sima aszfalton suhantak. Mára azonban a technológia lehetővé tette, hogy akár el is bóbiskoljunk, miközben mondjuk 130 kilométer/órás sebességgel haladunk. A sofőröket ez az információ-konfliktus nem érinti annyira, hiszen ők többet fognak fel a környezetből és végeredményben a mozgást ők irányítják. Az agy pedig ilyen szempontból "egyszerű" szerv, ha nem tudja, mit történik, inkább rosszullétet produkál, az a biztos.

Mi segít?

Például ha kibámulunk a jármű ablakán, mert akkor jobban tudatában vagyunk a mozgásnak, de aki például könyvet olvas, tényleg könnyen rosszul lehet. Ugyanis bár a test mozdulatlannak érzékeli magát, a fülben lévő, egyensúlyért felelős szervek valamelyest érzékelik a nagy sebességű előrehaladást.

d
A sofőröknek kicsit könnyebb

Rengeteg ember fél repülőgépre ülni. A repülés alkalmával, de nagyon sokszor már a repülőtéren vagy ahhoz közeledve pánikbetegségre jellemző tünetek jelentkezhetnek: szívdobogás, fulladásérzés, mellkasszorítás. Van-e segítség? Részletek!

Az, hogy egyeseknél ez a rosszullét mégsem jelentkezik, evolúciós okokra vezethető vissza. Még 2013-ban egy tanulmány rávilágított arra, hogy azok, akiknek teste még nyugalmi állapotban is sokat mozog (az örökmozgók ugye) könnyebben lesznek tengeribetegek . Tehát, aki nem lesz rosszul út közben, egyszerűen csak szerencsésebb géneket örökölt.

Forrás: sciencealert.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra