Ne nevezzük önzésnek azt az időt, amit nőként magunkra szánunk!

Beszélgetés Novodomszky Évával

Nőként, családanyaként, a Duna tévé műsorvezetőjeként mi az, ami a leginkább ki tudja meríteni? Lelkileg vagy fizikailag fárad el inkább?

Szerencsés alkatnak tartom magamat fizikai és lelki értelemben is. Fizikailag nem vagyok fáradékony típus, elég sokat sportolok, mozgok, aktív életet élek, két mozgékony, eleven kisfiú anyukájaként ez talán érthető. Pszichés értelemben vannak olyan tényezők inkább, amik lemeríthetnek. Nem újdonság senki számára talán, ha a stresszt nevezem meg az egyik energia elszívóként, de az értelmetlen harcok, a parttalan viták és a negatív emberi tényezők is ebbe a kategóriába sorolhatók.

Egy nő életében számos alkalommal kell újjászületni, újra fogalmaznia önmagát, talpra állni. Mi az ami a leginkább segített önnek ezekben a helyzetekben?

Számtalanszor kell mindenkinek "újragondolnia" önmagát, nőként az anyasággal, a szülés utáni újra munkába állással, a munka és a családi élet egyensúlyban tartásával, erre rengeteg élethelyzetünk adódik. Az enyémben is voltak ilyenek. Két gyereket szültem és viszonylag korán visszamentem dolgozni. Én hiszek az „ép testben - ép lélek” elméletében, ez is segít az "újraforgalmazásban".

Ki látja el a családban az egészség őr feladatát és mennyire könnyű ez a feladat?

Egyértelműen én vagyok a családom egészségőre. A gyerekeim természetesen szeretik az édességet, ha tehetnék egész nap csokoládét ennének. Nem vagyok híve a tiltásnak, de az, hogy egészségesen és kiegyensúlyozottan táplálkozzanak, hogy a fejlődésükhöz szükséges minden vitamint, ásványi anyagot megkapjon a szervezetük, az az én dolgom. A férjem szicíliai, így szocializációjának, táplálkozási kultúrájának az egészséges mediterrán konyha az alapja. Nekem, mint nőnek az is a dolgom, hogy az életkorából, családi, örökölt genetikájából adódóan figyeljek arra, hogy az egészsége megmaradjon. Ezért például a szűrővizsgálatok megszervezéséről én gondoskodom. Könnyű dolgom van, mert abszolút együttműködő és örül neki, hogy van, aki helyette figyel erre. A Spirit Hotelben rátaláltam egy olyan egészséggel kapcsolatos programra és szaktudásra, ami minden szempontból különleges élményt nyújt számomra. A mySPIRIT Egészségprogram egy komplex állapotfelméréssel képet ad az egészségi állapotunkról és egyben személyre szabott megoldást kínál az egyensúly megteremtésére.

Mivel győzne meg egy önhöz hasonló elfoglalt családanyát arról, hogy nem önzés saját magával is törődnie.

Ne is nevezzük ezt önzésnek. Tekintsünk erre természetes módon, úgy, hogy ez jár nekünk és a szeretteinknek. Ha belülről kiegyensúlyozottak vagyunk, többet és jobb minőségben tudunk adni. Vannak életszakaszok, amikor ez nehezebb, sok szervezést igényel, de le- és elcsíphetők szabad "énidők". Ennek az előnyeit a családunk, a szeretteink is érezni fogják. A kiegyensúlyozottság, a pozitív életenergia az, amit így nyújtani tudunk. Nők vagyunk és ez is a dolgunk.

További információt az egészségprogrammal kapcsolatban ITT olvashat!

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Északnyugat felől lassan tovább növekszik, vastagszik a felhőzet, hajnaltájt már csak a keleti területeken lehet kevés a felhő. Kisebb eső, zápor helyenként fordulhat elő a Dunántúlon. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +7 fok között valószínű, de a hidegre hajlamos, kevésbé felhős helyeken, kiemelten a Nyírségben gyenge fagy is lehet. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra