Végre tudjuk, miért kopaszodunk

A tudomány végre magyarázatot talált a kopaszság okára, de egyelőre sajnos semmit nem tudnak kezdeni vele.

Azt eddig is ismerte a tudomány, hogy miért ritkul a haj az idő múlásával: mert az elvékonyodó haj bőrré válik. Minél több őssejt pusztul el, annál jobban zsugorodik a szőrtüszők mérete. Az önmagát gerjesztő folyamat végeredménye a teljes kopaszság – írja az Index .

Persze nem mindenkinél. Az őssejtekkel ellentétben ugyanis a szőrtüsző sejtjei rendszeres időközönként regenerálódnak. A növekedési szakaszt egy pihenési fázis követi: ilyenkor nem nő a hajunk.

Japán kutatók felismerték a kopaszodás mechanizmusát

Japán kutatók azonban most felismerték a szőrtüszők átalakulása mögött meghúzódó mechanizmust. A tokiói Orvosi és Fogorvosi Egyetem kutatócsoportja Nishimura Emi vezetésével tanulmányozta a sejtek növekedési ciklusát. Megállapították, hogy a korral járó DNS-károsodás beindítja egy fehérje, a 17A1 kollagén pusztulását, ami viszont kihat a bőr átalakulására. A mechanizmust leíró kutatók első alkalommal vizsgálták a jelenséget az öregedéssel összefüggésben.

A kopaszodás ellen tehát továbbra sem tudunk mit tenni, de legalább értjük, miért történik.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton esetleg zivatar is lehet. A nyugatias szelet az északi megyékben kísérhetik élénk, erős, záporok, zivatarok környékén esetleg viharos lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra