Újfajta rákkezelés

A Southamptoni Egyetem és a kanadai BC Rákkutató Intézet közös kutatócsoportjának a Cell szakfolyóiratban közzétett tanulmánya egy olyan újfajta rákkezelésről számol be.

Ez a sugárterápiától és a többi hagyományos kezeléstől eltérően a test egészséges sejtjeit nem károsítja.

Chris Proud, az egyetem professzora elmondta, hogy a daganatos sejtek sokkal gyorsabban növekednek és osztódnak, mint az egészséges sejtek, ezért sokkal több tápanyagra van szükségük, vagyis gyakran nem jutnak elég tápanyaghoz és oxigénhez. A kutatók felfedezték, hogy az eEF2K nevű sejtösszetevő kulcsszerepet játszik abban, hogy a daganatos sejtek túlélhessék a tápanyaghiányt, míg az egészséges sejteknek általában nincs szükségük az eEF2K-ra a túléléshez. Az eEF2K működésének gátlásával tehát el lehet pusztítani a rákos sejteket úgy, hogy az egészséges sejtek közben nem károsodnak.

Az emberi test szinte minden sejtje ugyanazokat az alapvető összetevőket tartalmazza, ami azt jelenti, hogy ha a daganatos sejtekben valamelyiket célba veszik, az az összetevő az egészséges sejtekben is károsodik. A mostani kutatás azonban egy olyan fehérjét azonosított, amelyre az egészséges sejteknek nincs szükségük, a daganatos sejtek túléléséhez azonban elengedhetetlen. Egy ezt a fehérjét blokkoló gyógyszer kifejlesztése jelentős áttörést hozhat a rákkezelésben.

A hagyományos kemoterápia és sugárkezelés az egészséges sejteket is károsítják, más célzottabb kezelések pedig csak bizonyos típusú rákbetegségek esetében hatékonyak. Az új módszer azonban nem károsítja az egészséges sejteket, és a daganatok széles skálája esetében alkalmazható. Proud professzor és munkatársai most más laboratóriumokkal és gyógyszercégekkel karöltve egy olyan, az eEF2K-t gátló gyógyszer kifejlesztésén dolgoznak, amit a jövőben fel lehet használni a rák klinikai kezelésében.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra