Új rákgyógyszerek jönnek magyar egyetemekről

A rákos betegek hatékonyabb, kevesebb mellékhatással járó célzott terápiás kezelését tehetik lehetővé a kezelendő tumor típusa szerint változtatható komponensű vegyületek, amelyeket az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézete és a ComInnex Kutatás-Fejlesztési Zrt. munkatársaiból álló kutatócsoport állít elő.

Az idén januárban indult kutatás a referenciakísérletek fázisában van - közölte Dr. Kőhidai László, a Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézet egyetemi docense. Az együttműködés az ELTE és a SE között már nem új keletű, 15 éve dolgoznak együtt a tumoros sejteket célzottan támadó molekulákon. Kezdetben a tumoros sejteket - lokálisan, vagyis a tumor közelében beadva - magához vonzani képes hatóanyag kifejlesztésén dolgoztak, aminek során több molekulacsaládot is jellemeztek. Ez szolgál alapul az új kutatáshoz is. A mostani, 15-20 főből álló kutatócsoporttal folyó projekt célja, hogy olyan gyógyszermolekulákat fejlesszenek ki, amelyek három komponensből állnak: a tumorellenes hatóanyag mellett az irányítókomponens feladata, hogy felismerje a tumorsejtet, míg az ezeket összekötő harmadik egység megfelelő helyen elhasad, így a szabad hatóanyag - a trójai falóéhoz hasonló elven - célzottan, a sejt megfelelő részében fejtheti ki hatását.

tumor gyógyszer
A célzott tumorellenes gyógyszereket több komponensből állítják össze

A hatás fokozása érdekében ezen alkotóelemek megfelelő kombinációit igyekeznek kialakítani, illetve célsejt-specifikus komponenseket kívánnak létrehozni, mivel több tumortípus ellen hatásos gyógyszert akarnak készíteni. A célzott gyógyszeres kezelés annyiban tér el a hagyományos terápiától, hogy csak a daganatos sejteket pusztítja el, az egészségeseket nem károsítja.

A háromévesre tervezett projektre több mint egymilliárd forint pályázati pénzt költhetnek el. Jelenleg azon dolgoznak, hogy a már megismert alapmolekulákból összeállítsák azokat a több komponensű konjugátumokat, amelyek tumoros sejtekre kifejtett hatásait részletesen fogják majd megvizsgálni - magyarázta Dr. Kőhidai László. Igyekeztek olyan betegségeket kiválasztani modellként, amelyek az ismert statisztikai és klinikai adatok alapján a legkomolyabb problémát jelentik, ilyenek például a melanómák , a hasnyálmirigy- és tüdőtumorok. A projektben lehetőség van arra is, hogy a kevésbé agresszív típusoktól elkülönítve vizsgálják a gyorsan áttétet adó daganatokat.

Ki gondolná, hogy szervezetünkben nap mint nap keletkezhetnek rendellenes sejtek? Mivel azonban az immunrendszer hatékonyan pusztítja ezeket, sokáig egészségesen élhetünk. Mitől rendellenes egy sejt, és hogy tud tumorrá szaporodni? Részletek!

A pályázati forrásokból beszerezhetnek egy holografikus mikroszkópot, amellyel elemezhető a sejtek morfológiája, ami azért is lényeges, mert a tumorsejtekre különösen jellemző a változékonyság. Az eszközzel a sejtek mozgása is hosszabb időn keresztül követhető, így figyelemmel lehet kísérni a kemotaxis folyamatát, vagyis a sejtek vegyi anyagok által kiváltott mozgását. Illetve érkezni fog egy úgynevezett Celldiscoverer7 platform is. Ebbe egész vizsgálatsorokat lehet beleépíteni, és tenyészeti körülmények között képes a sejtek követésére. A berendezés mikroszkópos és számítógépes rendszereinek komplex egysége az úgynevezett high content imaging (HCI) alkalmazásával nagy hatásfokú sejt-élettani elemzések elvégzését teszi lehetővé - ismertette Dr. Kőhidai László.

Forrás: semmelweis.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra