Sportolással a hosszú távú memóriáért

A sport hatására gyorsabban alakulhatnak ki újonnan születő idegsejtek a felnőtt szervezetek idegrendszerében, derült ki svájci kutatók tanulmányából.

A felnőttkori neurogenezisnek nevezett folyamat során kialakuló idegsejtek fontos szerepet játszanak a tanulásban és az emlékezésben. Egerekkel végzett kísérletek során az is kiderült például, hogy azon állatoknál, amelyek több időt töltöttek mozgással , kétszer annyi új idegsejt fejlődött ki és gyorsabban tudtak megkülönböztetni egymástól új tárgyakat.

A University of Basel fenti tanulmányát jegyző kutatója, Josef Bischofberger professzor elmondta: a sport okozta neurogenezis hatására jobb a mintaszeparáció, azaz jobban lehet megkülönböztetni egymástól olyan tárgyakat, amelyek nem egyformák, de nagyon hasonlítanak egymásra. Az ilyen mintaszeparáció az élet számos területén fontos szerepet játszik: a sakk tanulása közben például ez segít abban, hogy a különböző figurákat meg tudjuk egymástól különböztetni, de például egy sakktábla állását is ennek segítségével tudjuk eszünkbe vésni.

A sport javítja a mintaszeparációt, azaz jobban meg tudunk különböztetni egymástól olyan tárgyakat, amelyek nem egyformák, de nagyon hasonlítanak egymásra

A kutatás abban különleges volt, hogy olyan állatokkal kísérleteztek, amelyek egyébként is sokat mozognak és szeretnek új területeket felderíteni, a felismerendő tárgyakat pedig külön megtervezhették, ezzel is tesztelve, hogy az állatok milyen apró különbségeket képesek még észlelni. Ezáltal a kísérlet nem volt stresszes és új motivátorokat sem kellett bevezetni.

Nem kell lefutni a maratont! Már húszpercnyi testmozgással is fejleszthető a hosszú távú memória. Kattintson a részletekért! Az állatokat két egyező tárgy mellé helyezték el: másfél óra múlva kicserélték az egyiket, majd 24 óra elteltével a kicserélt tárgyat újra kicserélték valami másra. Mind a mozgó, mind a lustább egerek észlelték azt, hogy másfél óra múlva kicserélték a tárgyat, de csak azon egerek észlelték a 24 órával később bekövetkező új cserét, amelyek sokkal többet mozogtak.

Mindezt agyvizsgálattal is megerősítették: azon egerekben, amelyek többet mozognak, a képalkotó vizsgálat szerint kétszer annyi új idegsejt keletkezett, az új sejteknek pedig hosszabb dendritjei is voltak, aminek révén az idegsejtek között több új szinaptikus kapcsolat jöhetett létre.

A kutatócsoport most azt vizsgálja, hogy az új idegsejtek miként befolyásolják a hippokampusz működését. Az már látszik, hogy nemcsak a hasonló tárgyakat lehet jobban megkülönböztetni, hanem a térbeli navigáció is jobban működik ennek hatására.

A többet mozgó egerek jobban ellenállnak az Alzheimer-kórnak is, így a kutatók remélik, hogy a kutatást az egerek után emberi páciensekkel is sikerrel végezhetik majd el.

Forrás: Sciencedaily.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra