Sikerült megállítani az öregedést

Amerikai kutatók azt állítják, hogy egerekben sikerült késleltetniük a ráncosodás, az izomtömeg-vesztés és a szürkehályog kialakulását.

Eredményüket azzal érték el, hogy "kimosták" az osztódásra képtelen, elöregedett sejteket, amelyek az öregedéssel felgyűlnek. A kutatók úgy vélik, áttörésük tényleges hatással lehet az idősellátásra.

A Nature folyóiratban megjelent tanulmány az úgynevezett öregedő (szeneszcens) sejtekre összpontosított. Ezek a sejtek nem osztódnak új sejtekké, és jelentős szerepet játszanak a daganatok továbbterjedésének megakadályozásában. Ezeket a sejteket az immunrendszer kitisztítja a szervezetből, ennek ellenére az idő előrehaladtával felgyűlnek. A kutatásból az derül ki, hogy a nagyon idős emberekben az összes sejt körülbelül 10 százaléka szeneszcens sejt.

Az amerikai Mayo Klinika kutatói kifejlesztettek egy módszert, amellyel génmódosított egerekben elpusztítják az öregedő sejteket. A kísérleti állatok az átlagosnál sokkal gyorsabban öregedtek, és amikor megkapták a gyógyszert, a szeneszcens sejtek elpusztultak.

A kutatók az öregedés három tünetét vizsgálták: a szürkehályog keletkezését, az izomtömeg-vesztést, valamint a bőr simaságát okozó zsírlerakódások vesztését a bőr alatt. A kutatók e tünetek drámai mértékű késleltetéséről számoltak be, miután az egereket a gyógyszerrel kezelték. A kezelés azonban az élettartamot nem befolyásolta, bár ez talán a felhasznált génmódosított egerek típusával magyarázható.

A kutatás felveti az öregedés késleltetésének lehetőségét, amely ősidők óta foglalkoztatja az emberiséget. Az öregedő sejteket azonban nem lehet csak úgy kiüríteni az emberi szervezetből. A kutatók azt remélik, hogy felfedezésük valóban nagy hatást gyakorol majd. Véleményük szerint senki sem akar tovább élni, ha az életminősége rossz. Azzal érvelnek, hogy már a fiatalok is kitisztítják öregedő sejtjeiket. Ha egy kissé rásegítenek az immunrendszer működésére, és gondoskodnak arról, hogy a szeneszcens sejtek kiürüljenek, nincs is szükség többre. Esetleg olyan gyógyszert is ki lehet fejleszteni, amely a sejtek által előállított egyedi fehérjék miatt az öregedő sejteket célozza.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +17 °C
Minimum: +8 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra