Robotvázzal járhatnak a lebénult emberek

Teljesen lebénult emberek nyerték vissza részlegesen mozgási képességüket egy agyhullámokkal vezérelt robotváz segítségével. Még az állapotukat is javította ez a módszer.

A Index .

Először egy virtuális avatárt irányíthattak gondolataikkal a programban résztvevők, majd ugyanezen módszerrel egy robotot is képesek voltak mozgatni. Végül a testükre illesztett, robot vázat, így a hozzá kapcsolódó végtagokat is meg bírták mozdítani. A nyolc, korábban teljesen mozgásképtelen ember elkezdte visszanyerni az érzékelési és mozgási képességét annak ellenére, hogy a gerincidegeik szétroncsolódtak. Úgy tűnik azonban, hogy néhány ideget sikerült újraaktiválni a programban részt vett embereknél. Tíz hónapnyi tréninget követően az egyik páciens már saját erőből, mankó és a lábára szerelt robotváz segítségével is járni kezdett, a többi páciens pedig részben visszanyerte a húgyhólyagja és belei feletti kontrollt is. A kutatók szerint ráadásul a javulásnak még nincs vége, és egyenlőre ők sem tudják megjósolni, milyen mértékig nyerhetik vissza érzékelésüket a vizsgált személyek.

A szakembereket is meglepte a javulás, amit a robotvázas tréning után a pácienseknél tapasztaltak

Pontosan a szakemberek sem tudják, hogy minek köszönhető ez a váratlan javulás a pácienseknél, de valószínűleg az agykéregben zajlott le valamijen változás a tréning hatására, ami újraaktiválta a korábban teljesen szétroncsoltnak hitt idegeket. Talán sikerült elhitetni az aggyal, hogy a testnek ismét van egy működőképes lába, így az mindent elkövet, hogy felvegye vele a "kapcsolatot".

Forrás: Index

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra