Rákot okozhat a magas vérnyomás

A szakértők arra hívják fel a figyelmet, hogy a magas vérnyomás közel felével növelheti a rák eredetű halálozás kockázatát.

A körülbelül 600 ezer középkorú európai embert vizsgáló kutatásból az derült ki, hogy a legmagasabb vérnyomással rendelkező férfiak esetében 49 százalékkal magasabb a rák eredetű halálozás kockázata a következő 12 évben, mint azokban, akiknek a legalacsonyabb a vérnyomása. A vérnyomás növekedésével párhuzamosan emelkedett a résztvevők esélye a különféle daganattípusok, köztük a bél-, a tüdő-, a bőr- és a veserák kialakulására.

A magas vérnyomás a nők körében kisebb mértékben befolyásolta a rák előfordulási gyakoriságát, ennek ellenére az ő esetükben is 24 százalékkal magasabb a rák eredetű halálozás valószínűsége a legmagasabb vérnyomással rendelkezőkben, mint a legalacsonyabb vérnyomásértékekkel rendelkezőkben.

A kutatást vezető Dr. Mieke Van Hemelrijck, a King's College London kutatója elmondta, régóta ismert, hogy a túlsúlyos személyekben nagyobb valószínűséggel alakul ki daganat. A mostani tanulmány azonban a testtömeg-index eltéréseit, a dohányzást, az életkort és egyéb tényezőket is számításba vett, hogy kideríthessék, milyen kockázattal jár önmagában a magas vérnyomás. Az eredmények azt mutatták, hogy a magas vérnyomás férfiak és nők esetében egyaránt kockázati tényezőnek számít a halálos daganatok tekintetében. A kutató ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a magasabb vérnyomás "viszonylag enyhe" mértékben növeli a rák abszolút kockázatát. A kutatás eredményeit az Európai Rák Szervezet (ECCO) Stockholmban megrendezett éves konferenciáján tették közzé.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra