Összefügg a pajzsmirigybetegség a szívbetegségekkel

Újabb bizonyíték utal arra, hogy a pajzsmirigy-túlműködés egyik fajtája növeli a szívpanaszok, különösen a pitvarfibrilláció, valamint a korai halálozás kockázatát.

A betegek néha semmit sem hajlandók tenni a szubklinikai hipertireózis nevű rendellenesség ellen, mert gyakran tünetekkel sem jár. A kutatás eredményei szerint azonban az orvosoknak és a betegeknek is komolyan kellene venniük, és megfelelő módon kezelniük kéne annak érdekében, hogy megelőzhessék a szívbetegség, a csontbetegségek és a halálozás kockázatának növekedését - állítja Dr. Kenneth Burman, a Washington Hospital Center endokrinológusa.

Az megjelent tanulmány szerzői 10 kutatás eredményeit elemezték, amelyekben összesen közel 53 ezer ember vett részt. Az eredmények azt mutatták, hogy a szubklinikai hipertireózisban szenvedő résztvevők 24 százalékkal nagyobb valószínűséggel haltak meg a kutatási időszakban, 29 százalékkal nagyobb valószínűséggel haltak meg szív eredetű rendellenességekben, és 68 százalékkal nagyobb valószínűséggel szenvedtek pitvarfibrillációban.

Burman ugyanakkor hozzátette, hogy a korai halálozás és a szívbetegségek kockázata még a megnövekedett kockázat ellenére is alacsonynak számított. A kutatási időszakban például a normális pajzsmirigy-hormon szinttel rendelkezők 16 százalékáról 18 százalékra nőtt a halálozás kockázata a szubklinikai hipertireózisban szenvedő alanyokban. A pitvarfibrilláció kockázata azonban jelentős mértékben megugrott.

Mi a teendő? Burman elmondása szerint az orvosok gyakran először a gyógyszerekhez nyúlnak, aztán a műtéthez vagy a radioaktív jóddal végzett kezeléshez. Pedig a gyógyszerek felvetnek egy fontos kérdést: állandóan gyógyszeren kell tartani őket akkor is, amikor jól érzik magukat, a gyógyszerek pedig mellékhatásokkal járnak?

Dr. Nicolas Rodondi, a tanulmány társszerzője úgy véli, hogy a kezelést akkor kell fontolóra venni, amikor a beteg bizonyos kockázati csoportokba tartozik, és csak akkor, ha pajzsmirigy-hormon szintje a három hónappal későbbi szűréskor is rendellenes marad. A kutatás következő lépéseként meg kell erősíteni az elemzés eredményeit, és meg kell határozni, hogyan segíthet a kezelés csökkenteni a rendellenességek kockázatát a betegekben.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra