Orvosi vizsgálat miatt lett anorexiás

Az iskolai orvosi vizsgálat miatt lett anorexiás egy 11 éves lány. A vizsgálat eredménye szerint ugyanis hajlamos a hízásra.

Sophie Anderson egy egészséges 11 éves kislány volt, aki szülei szerint imádott enni. Egy nap azonban a család levelet kapott az iskolától, amiben azt írták, hogy a kislány elhízásra hajlamos, és veszélyeztetettnek számít túlsúly-szempontból. A levél azonban kis híján Sophie életébe került.

Az életvidám kislány anorexiás lett , fokozatosan eltávolodott a családjától, majd alig 25 kilogrammra fogyott. A szervei már szinte teljesen felmondták a szolgálatot, és csak a mesterséges, csövön való táplálás mentette meg az életét.

A most 13 éves, gyógyulófélben lévő lány felszólalt a szerinte nevetséges döntés ellen, aminek értelmében minden általános iskolásnak részt kell vennie az országos testsúlyfelmérési programban. Sophie családja egy héttel iskolakezdés után, a mérést követően kapta a levelet, amiben leírták, hogy a kislány az elhízás szempontjából veszélyeztetett csoportba tartozik.

Orvosi vizsgálat miatt lett anorexiás (Fotó: Europress)

"Potenciálisan veszélyes lehet, ha a gyerekeket már ilyen fiatalon szembesítik a kinézetükkel, és figyelmeztetik őket a későbbi, még ki sem alakult testsúly-problémákra. Ennek minél hamarabb véget kell vetni" - hangsúlyozta.

A norfolki lány szerint a gyerekek az osztályban ráadásul összehasonlítgatták az eredményeiket, ami tovább rontott a helyzeten. "Diétázni kezdtem, majd megállíthatatlanul fogytam" - emlékszik vissza. A kislányt csak mesterséges táplálással lehetett megmenteni. Ezek után ráadásul több hónapig kezelték egy kamaszoknak létrehozott pszichiátriai intézetben.

Édesanyja, Mary szerint lánya rettenetes betegségét a társadalom étkezéssel és ideális testsúllyal kapcsolatos rögeszméi okozták. "Egyértelmű, hogy a levél váltotta ki ezt a betegséget" - nyilatkozta az anyuka, hiszen előtte Sophie boldog, életerős kislány volt, aki imádott enni."

A kislányok mindenütt azt hallják, hogy "el fogsz hízni", és "fogynod kéne", és ez egyáltalán nem segít. "Az anorexia ráadásul egy mentális betegség. Sophie teljesen magába fordult, és a korábbi boldogságának a nyomát se lehetett látni, a személyisége gyökeresen megváltozott.

Sophie azóta az önéheztetéshez gyakran társul kényszeres tornázás is. Mindezek hátterében az áll, hogy az anorexiás személy testképe torzult, túl kövérnek látja magát. A betegség azért is figyelemre méltó, mert a kialakulása után a halálozási arány eléri a 8-9%-ot.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra