Nézzen sportközvetítést és jobban fog az agya!

Nemcsak az atlétáknak, a szurkolóiknak is javul a nyelvkészsége a sportjátékok követése közben. A Chicago Egyetemen végzett kutatások szerint az agy sportjátékkal elfoglalt része ilyenkor már a sportnyelv megértésére fókuszál.

A kutatást jégkorongosokon, szurkolókon és olyan embereken végezték, akik sohasem látták vagy játszották ezt a sportot. Kiderült, hogy miközben a játékosok és a szurkolók figyelik a sportközvetítést, a cselekvések tervezéséért és kontrollálásáért felelős agyterületek aktiválódnak. Ez az agyi aktivitásfokozódás segít megérteni a sportról szóló információkat, még abban az esetben is, mikor valaki nem vesz részt közvetlenül a játékban.

A tanulmány szerint az agy sokkal rugalmasabb lehet felnőttkorban, mint azt gondolták. "A nyelvhez közvetlenül nem kapcsolódó aktivitások, mint például a sportjáték vagy annak nézése is segíti a nyelvi megértést, mivel a cselekvésért felelős agyterületek erősen bevonódnak ilyenkor a nyelv megértésébe" - mondta Sian Beilock, a Chicago Egyetem pszichológus professzora.

"A sportjátéknak és nézésének tartós hatása van a nyelvi megértésre, mivel megváltozik azon idegpályák működése, melyek serkentik a sportkészségnél aktív területek felfogóképességet" - mondta.

A kutatásnak számottevő hatása lehet a tanulásra. "A sportjátékok közben olyan agyi ideghálózatok aktiválódnak - ezek alap esetben nem kapcsolódnak közvetlenül a nyelvhez -, melyek segítik az aktivitáshoz kapcsolt nyelv megértését" - tette hozzá Beilock.

MRIA kutatáshoz 12 profi főiskolás jégkorongost, 8 szurkolót és 9 olyan egyént vontak be, akik soha nem látták a játékot, hallottak jégkorong közvetítést, vagy a benne lévő szakkifejezéseket. A kutatás alatt hétköznapi aktivitással kapcsolatos mondatok is elhangzottak, és miközben az alanyok hallgatták a különféle mondatokat, az agy fMRI (funkcionális mágneses rezonancia) vizsgálatával feltérképezték a nyelv hallgatása közben legaktívabb agyterületeket. Az fMRI szkennelés közben, a mondatok meghallgatása után egy sor tesztet kellett a vizsgált alanyoknak kitölteniük, melyekkel felmérték nyelvi megértésüket. Bár a mindennapi aktivitással kapcsolatos elhangzottakat mindenki megértette, a jéghokisok és szurkolóik jelentősen jobbak voltak a játékhoz kapcsolt nyelvi megértésben, mint az újoncok.

"Az agy leképezése során kiderült, hogy miközben a jéghokisok és szurkolóik jégkoronggal kapcsolatos mondatokat hallanak, agyukban olyan agyterületek aktiválódnak, melyek normális esetben csak a tervezésnél és a jól begyakorlott cselekedeteknél jellemzőek. Az agy, mozgással kapcsolatos területeiben megnőtt aktivitás segíti a jégkorongosokat és szurkolóikat a jobb nyelvi megértésben. Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a sportolás vagy pusztán csak a nézése is sokkal jobb nyelvi megértést eredményez" - mondta Beilock.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti felében-harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatarok is kialakulhatnak. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra