Mutatjuk, így nem csípi szemünket a hagyma

A legtöbb ember megkönnyezi a hagyma szeletelését, melyről a növény sajátos védekező mechanizmusa tehet. Próbálták már kinemesíteni a "sírásmentes" fajtáját is, ez azonban nem bizonyult jó ötletnek.

Sok ember számára az ebédkészítés során valóságos tortúra a hagyma felvágása, főleg nagy tételben. A néphagyomány úgy tartja, hogy a hagymában lévő illóolajok ingerlik a szemünket, ami az Index cikke szerint egy közkeletű tévedés. A sírás ugyanis egy bonyolult kémiai folyamat vége, ami abból indul ki, hogy a hagyma megpróbál tenni valami az ellen, hogy megegyük.

A hagyma az egyik leggyakrabban használt zöldség, a hagyományos magyar gasztronómia legnépszerűbb fogásaihoz nélkülözhetetlen. Ízesítő hatásain kívül azonban az egészségünkre, sőt a szépségünkre is pozitívan hathat. Jótékony hatásait az alábbi cikkünkben foglaltuk össze!

A hagyma felvágásakor enzimek szabadulnak fel, melyek reakcióba lépnek a növényben nagy mennyiségben jelen levő kénnel, és létrejön a S-1-propenil-cisztein-szulfoxid nevű, meglehetősen instabil, gáz halmazállapotú anyag. Ez a szemünkben lévő vízzel keveredve kén-dioxidot, hidrogén-szulfidot és kénsavat alkot. Ez utóbbi csupán kis mennyiségben alakul ki, ahhoz azonban elég, hogy irritálja a szemet, a szúró-égető érzésre válaszul pedig az agy utasítja a könnymirigyeket, hogy mossák ki a szemünkből az odakerült szennyezőanyagot. A sírás tényleg enyhít a panaszokon, hiszen nem csak kimossa a szemünkből az anyagot, de a savat is tolerálhatóbb töménységűre hígítja.

Hogyan enyhítsük a csípő érzést?

A hagyma kicsalja a könnyeket, néhány praktikával azonban enyhíthetünk a tüneteken

Ha felvágáskor a víz alá tartjuk a hagymát, úgy a szemünkben lezajló reakciót megelőzhetjük, persze ez aprításnál nem megoldás, hiszen a víz szétmossa a munkánk "gyümölcsét". Sokat segít a helyzeten, ha hűtőbe tesszük felhasználás előtt a hagymát: alacsony hőmérsékleten lassabban és kisebb mennyiségben keletkezik a síráshoz vezető anyag. Szagelszívóval, esetleg egy ventilátorral elterelhetjük szemünk irányából a könnyeket okozó gázt, illetve próbálhatjuk a szemünket is elfedni valamivel, például egy úszószemüveggel. Így azonban nem csak furcsán festünk a konyhában, de a szemüveg teljes védettséget sem nyújt, mivel az orrunkon-szánkon át is belélegzünk annyit a gázból, hogy az irritálni kezdje a nyálkahártyát.

Egy Eric Block nevű kémikus komoly kutatásokat végzett a hagymafélék kémiájáról, és megállapította: a hagyma vegyi fegyvere egyfajta védekező mechanizmusként fejlődött ki az evolúció során, hogy az állatokat leszoktassa a növény fogyasztásáról. A hiba csak ott van, hogy a hagyma kedvelt ízét is ugyanezen vegyületének köszönheti, így nem érdemes megszabadulnunk tőle.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, másutt eső valószínű, többfelé és nagyobb mennyiségű csapadék a Nyugat-Dunántúlon lesz. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra