Mona Lisának magas volt a koleszterinszintje?

Nap mint nap értesülünk a legfrissebb tudományos felfedezésekről, egy-egy kórképpel kapcsolatos újdonságról, de mind közül azok a legérdekesebbek, amelyek arra mutatnak rá, mióta ismerjük az adott betegséget - legalábbis a művészet tükrében.

Néhány évvel ezelőtt különösen felkapott téma volt annak az olasz professzornak a tanulmánya, aki jó pár híres festményen ért tetten jellegzetes betegségeket, elváltozásokat: Vito Franco, a Palermói Egyetemen éveken át vizsgált fontos képzőművészeti alkotásokat , melyeken pontosan beazonosított a szimptómák alapján egy-egy jellegzetes kórt. Az ő kutatási eredményeit is alapul véve gyűjtöttünk össze tucatnyi példát a képzőművészetből, olyanokat, amikre orvostörténeti csemegeként nézhetünk.

A festmények valamennyi szereplője képviselhet az elemzők szerint bármilyen betegséget: az arisztokraták ugyanúgy, mint az angyalok, a mitikus hősök vagy a Madonnák.

Leonardo da Vinci (1452-1519): Mona Lisa

Leonardo híres festményén a titokzatosan mosolygó hölgy szemhéján felvillanó fény valójában xanthelasma: a felszaporodott zsírsavak lerakódását jelzi a bőrben, a magas koleszterinszint látványos, külső megjelenési formája.

A szemkörnyéki bőr sárgás elszíneződése a kozmetikai jellegű tünetek csoportjába sorolható, leggyakrabban a középkorúaknál tapasztalható. A magas koleszterinszinrtől olvasson tovább Betegséglexikonunk "Hiperkoleszterinémia" című bejegyzésében!

Andrea Mantegna (1431-1506): Szűz gyermekkel

A padovai festő alkotásában a művészettörténet első ezt állította legalábbis 1982-ben Dr. Brian Stratford (University of Nottingham), aki szerint a művész ilyen rendellenességgel született csecsemőt választott modelljéül. Erről árulkodnak arcvonásai, kézformája és lábfeje is.

A bostoni Szépművészeti Múzeum tulajdonában levő festménnyel kapcsolatos elméletekkel maga a kurátor nem értett egyet (sőt nem is Mantegna-nak tulajdonítja a művet), az viszont alátámasztja a találgatást, hogy a festő szponzorának családjában, illetve a festő 14 gyermeke között is előfordult az "azonosíthatatlan" kór. Erről is olvashat itt!

Diego Velázquez (1599-1660): Az udvarhölgyek

A képen az ötéves Margit infánsnőt ábrázolta a festő, kíséretével, IV. Fülöp spanyol király udvarában. A hölgy McCune-Albright-szindrómában szenvedett.

A génmutáción alapuló tünetegyüttes messze gyakoribb a lányokban, mint a fiúkban, jellemző rá a korai nemi érés, az alacsony termet, bizonyos csontelváltozások és hormonális problémák.

Francesco Parmigiano (1503-1540): Hosszúnyakú Madonna

A hölgy Marfan-szindrómában, arachnodactyliában (pókujjúság) szenvedett, mely ritka kórképre jellemzőek a keskeny és hosszú végtagok, és különösen hosszú ujjak. .

A veleszületett kromoszómahibán alapuló kórkép tízezer ember közül egyet érint, és a csont-ízületi rendellenességek mellett súlyos következményeket okozó szív-érrendszeri tünetek is jellemezhetik. Feltételezések szerint Abraham Lincoln, Niccolo Paganini és Tutankhamon is Marfan szindrómás volt, sőt emiatt a betegség miatt halt meg 2004-ben Ronalda Pierce amerikai kosárlabdázó is.

Pierro della Francesca (1420-1492): A várandós Madonna

A modell golyvában (pajzsmirigy-megnagyobbodásban, Basedow-kór) szenvedett a feltételezés szerint.

A golyva a jódszegény táplálkozás következtében alakul ki. A Basedow-kór bármely életkorban és mindkét nemnél előfordulhat, de leggyakrabban a 20 és 50 év közötti korosztályt érinti. Jellemző a betegségre a szemöldök külső részének duzzanata - gyakran ez a legkoraibb jel, ami felhívja rá a figyelmet. Ha bővebben olvasna a betegségről, ajánljuk Betegséglexikonunk idevágó bejegyzését!

Rafaello (1483-1520): Az athéni Iskola

Michelangelót köszvényes tünetekkel festette meg Raffaello ezen a képen, erre utal feldagadt, dudoros térde. Köszvény esetén megnövekszik a vér hugysavtartalma, és hugysavas sók rakódnak le a különböző szövetekben, elsősorban az ízületekben. Az ízület feletti bőr duzzadttá, pirossá, fényessé és meleggé válik, érintése is igen nagy fájdalmat okoz. Valószínűsíthetően táplálkozási okok húzódnak meg a betegség mögött: a hús és a belsőségek túlzott fogyasztása hajlamosít a köszvényre. Erről bővebben Betegséglexikonunkban olvashat!

Caravaggio (1571-1610): Az alvó Cupido

Ez az 1608-as itáliai alkotás az angolkórt örökíti meg, minden szimptómájával együtt, hiába tűnik békés angyalkának a kép főszereplője. Ízületeit valószínűleg a rachitis nyomorította meg, de az ábrázolás alapján a szakértők úgy vélik, akár fiatalkori reumatoid artritisz is kínozhatja a kis angyalt - vagy legalábbis a modelljét, akiről Caravaggio mintázta. Az reumatoid arthritisről is olvashat Betegséglexikonunkban!

Id. Pieter Bruegel (1525?-1569): Vakok

A festményen a vakság négy különböző esetét örökítette meg a flamand művész, hihetetlen orvosi pontossággal.

A korábbi, szembetegségekről szóló cikkünkben olvashat bővebben) és a szemgolyó művi eltávolítása ( enukleáció ) is megjelenik képén.

A festő többi műve is beillene patológia-illusztrációnak, erről egy részletes elemzést itt olvashat , Tony-Michel Torrilhon tollából, ebben az elemzésében a szerző a pszichiátriai kórképek megjelenésére is kitér.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra