Mit okozhatnak a helyükről elmozdult szervek?

A bélcsavarodás mindig vészhelyzet elé állítja az orvosokat, a sebészi beavatkozás pedig elkerülhetetlen.

Egy nyolc hónapos ír kisgyerek ingerlékeny és nyugtalan volt, sokat sírt, köhögött és hányt (melynek színe a végén már sötétbarna, szinte fekete volt). Az utolsó egy hétben, mielőtt a szülők a sürgősségi osztályra vitték volna, kevesebbet evett és ivott a szokásosnál.

A bélelzáródás a Tudjon meg többet, kattintson ! Az orvos megvizsgálta a kislányt, aki a mozgásra közömbösséget mutatott, érintésre pedig azonnali sírással felelt. Láza nem volt, mérete átlagosnak számított, természetes úton jött a világra, beteg pedig még sosem volt a nyolc hónap alatt. Az anya hat hónapig szoptatta, majd bébiételt adott neki, az átállás szintén nem okozott gondot, allergia nem lépett fel.

Az ügyeletes azonnal kórházba küldte a gyereket, hogy vizsgálják meg a folyadékáramlást az ereiben, és hogy milyen a vérkeringése. De ezek a tesztek sem mutattak ki semmi rendelleneset, és már-már úgy tűnt, a szülők megnyugodhatnak. A kislány azonban hirtelen újra hányni kezdett, ezért az orvosok úgy döntöttek, hogy röntgenfelvételt kell készíteni a has felső részéről, és a mellkasról.

A döntés helyesnek és fontosnak bizonyult, mert a felvételek a szív mögött egy hatalmas, levegővel teli buborékot mutattak, amelynek nem kellett volna ott lennie, és amely érintette a gyomrot, és egy lyukon átcsúszott a rekeszizomhoz is. Ilyen sérv nagyon ritkán fordul elő gyermekeknél, inkább felnőtteket érint, akik közül többen gyomorégésre panaszkodnak, mert az étel egy része visszaáramlik a nyelőcsőbe, de sokan észre sem veszik.

A röntgenfelvétel készítése helyesnek bizonyult, mert a felvételek a szív mögött egy hatalmas, levegővel teli buborékot mutattak

Az orvosok szerint a gyermek ingerlékenysége éppen ennek a gyomorégésnek volt köszönhető, és a későbbi röntgenfelvételek magyarázatot adtak a hányás fekete színére is: a gyomor tartalma már fekete volt, a vérszivárgás mellett a buborék ugyanis bélcsavarodást okozott, ami akadályozta a lenyelt táplálék továbbhaladását. Ez vezetett a gyakori hányásokhoz, amelyet az orvosok "kávézaccnak" neveznek.

A bél csavarodás mindig vészhelyzet elé állítja az orvosokat, a sebészi beavatkozás pedig elkerülhetetlen. Ezúttal endoszkópos műtétet végeztek a kislányon, amely kevesebb komplikációval jár, mint a nyílt operáció. A beavatkozás során a gyomor visszakerült az eredeti helyére. A műtét után a gyomor ugyan rövid időre megbénult, ami gyógyszerekkel kezelhető, így a kis beteg ma már teljesen egészséges.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra