Mire figyeljen, ha nagy trauma érte?

A súlyos traumákat követő ún. poszttraumás stressz zavarok későbbi betegségekre is hajlamosítanak - állítják vietnámi háborús veteránok vizsgálata alapján amerikai kutatók a The Journal of Nervous and Mental Disease-ben megjelent közleményükben.

Jospeh Boscarino és munkatársai a Danville-i Geisinger Egészség Központtól 4462 Vietnámban harcolt katona egészségi állapotát mérték fel 30 évvel a katonai szolgálat után. Kiderült, a súlyos trauma nem csak pszichológiai károkat okozott: a fizikai egészségre és a biológiai működésekre is rossz hatással volt.

Dr. Boscarino szerint a poszttraumás stressz zavarokat későbbi betegségek rizikófaktorának kell tekinteni, és az orvosoknak is külön oda kell figyelni ilyen betegeikre. A vizsgálat szerint ugyanis a poszttraumás stressz betegség ugyanolyan jól jelezte előre az egészségi állapotot, mint például az emelkedett fehérvérsejtszint, ami fertőzést, valamint súlyos vérképzőrendszeri betegséget, például leukémiát jelezhet. A gyulladást jelző magas vörösvértest-süllyedés szintén további kockázati tényezőnek tekinthető.

Amíg azonban a fehérvérsejtek száma és a süllyedés a vérvétel eredményéből állapítható meg, a poszttraumás stressz zavarokat csak pszichológiai vagy elmevizsgálat tudja feltárni. A kutatók arra is felhívják a figyelmet, hogy a Közel-Keleten zajló konfliktus következtében újabb, számos katonát érintő poszttraumás stressz zavar-hullámmal kell szembenézni. A súlyos egészségügyi problémák megelőzése érdekében minél hamarabb be kell avatkozni, és meg kell előzni, vagy kezelni kell a poszttraumás stresszt.

Nem csak katonákat, bárkit érinthet ez a pszichológiai rendellenesség, aki átélt valamilyen traumát, így a balesetek és katasztrófák áldozatait is. A lényeg, hogy ha időben kezelik, elkerülhető a nagyobb baj, például a depresszió kialakulása.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható. Elszórtan záporok, jégdara záporok előfordulhatnak, egy-egy zivatar sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. Késő estére 4 és 9 fok közé hűl le a levegő. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra