Milyen emberek voltak a honfoglalók?

A honfoglaló magyarokról a korábbi leírások alapján úgy tudtuk, hogy apró termetű, zömök, külsejüket tekintve ázsiai jellegzetességeket hordozó emberek lehettek. A legfrissebb vizsgálatok kiderítették, hogy nem sokban tértek el az itt lakó egyéb népcsoportoktól, amelyekkel ráadásul gyorsan keveredni kezdtek.

A Magyar Tudományos Akadémia régészeti intézetében létrehozott genetikai kutatólaboratóriumban a kőkortól egészen a késő bronzkorig terjedően vizsgálják a Kárpát-medencében fellelt emberi maradványokat - mondta az InfoRádióban Mende Balázs, a kutatás vezetője. A genetikai laboratórium feladata a Kárpát-medencében a konkrét régészeti kultúrákkal összefüggő emberi maradványok DNS-állományának elemzése, és annak kimutatása, hogy kivel, honnan jöhettek, illetve milyen hatással lehettek más népekre.

hagyományőrző
Hagyományőrző lovas teljes harci díszben. A honfoglalók közül kevesen viseltek ázsiai vonásokat

A másik nagy kutatási terület a népvándorlás kori időszak, ezen belül kiemelten a honfoglalók genetikai állományának kutatása, amely a Kárpát-medencei honfoglalás kori sírokban talált csontmaradványok genetikai , archeogenetikai elemzését jelenti. Megpróbálnak csoportokat összerakni, majd az archeogenetikai eredményeket összevetik a történelmi adatokkal.

Antropológiai szempontból meglehetősen sokfélék voltak a honfoglaló magyarok. A közvélemény általában úgy gondolja, hogy keleti jellegzetességeket hordozó népesség érkezett a honfoglaláskor, ám meglehetősen kicsiny - 10-15 százalék körül van - az ázsiai, úgynevezett europo-mongolid karakterű jellegegyütteseket mutató csontmaradványok aránya, és ezek is nagyon elszórtan helyezkednek el a Kárpát-medencében, igaz, koncentrálódnak bizonyos területeken - elsősorban a Duna-Tisza közén és a Felső-Tisza vidékén.

Pusztákról idevándorolt nomád őseink már csak vándor életmódjuknál fogva sem ismerhették az ülőkés árnyékszék intézményét. Az ősmagyar harcos, ha némi kényelmet akart szerezni magának e téren, dárdáját a földbe ütötte, és abba kapaszkodott meg. Később a ház mögött két karót vertek a földbe, és ezt már felülmúlhatatlan kényelmi eszköznek tekintették. Részletek!

Nincs olyan adat, amely azt mutatná, hogy a testmagasság tekintetében valamilyen módon akár a korabeli népektől, akár az előtte itt élő avaroktól jellegzetesen eltérően alacsonyabbak lettek volna a honfoglalók. A testmagasságot átlagolni lehet a Kárpát-medence teljes népességére, de ez az adat semmiképpen sem kicsiny termetű embereket jelez. De ilyen sommás kijelentést azért nem lehet tenni, mert ennél sokkal szórtabbak az adatok - mondta Mende Balázs.

Forrás: InfoRádió

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +15 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon még kisüt a nap az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett. Ott főleg záporok, a délkeleti határvidéken esetleg egy-egy zivatar is valószínű, másutt többfelé esőre kell számítani. Az északnyugatira forduló szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 8 és 14 fok között alakul, de a délkeleti tájakon a déli órákra 20 fok fölé is emelkedhet a hőmérséklet. Ezt követően ott is folyamatosan hűlni fog a levegő. Késő este 5, 10 fok valószínű. Fronthatásra napközben nem kell számítani az előrejelzések szerint.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra