Mikortól számít valaki halottnak?

Megfelelő ellátással a hipotermiából is sikerülhet visszahozni egy kihűlt embert. Ennek tipikus példája az a svéd nő, aki 13,7 fokra hűlt vissza, mégis életben maradt.

Skandináviában senkit sem nyilvánítanak halottnak, amíg az orvos testmeleg állapotban meg nem állapítja azt. Több esetben is bebizonyosodott ugyanis, hogy a különösen szélsőséges hipotermiából, vagyis a szervezet fokozott kihűléséből is fel lehet épülni - írja az Index .

A fagyási sérülések lényege, hogy a hideg hatására sérülnek a szöveteink. Szoros összefüggésben áll a hipotermiával, vagyis a kihűléssel, és bár bizonyos csoportokat jobban veszélyeztet, mindenki érintett lehet. Erről bővebben az alábbi cikkünkben olvashat!

Ennek alapját az olyan esetek egyike szolgáltatta, amely a svéd Anna Elisabeth Johansson Bågenholmmal esett meg 1999-ben. A nő egy síbaleset miatt 80 percet töltött a jeges víz fogságában, a fulladástól egy kis levegővel teli üreg mentette meg, testhőmérséklete azonban 13,7 fokra hűlt vissza, és keringése is leállt. Kórházba szállításakor még halottnak tűnt, öt órával ezután azonban újra lélegezni kezdett, és kisebb mértékű idegkárosodás jeleivel, de felépült.

A 28 Celsius-fok alá hűlő felnőtteknek akár a harmada is túlélheti a fagyást
A 28 Celsius-fok alá hűlő felnőtteknek akár a harmada is túlélheti a fagyást

Hogyan lehet túlélni a hipotermiát?

A szélsőséges lehűlést elszenvedők többségét nem sikerül megmenteni, de a 28 Celsius-fok alá hűlő felnőtteknek akár a harmada is túlélheti a fagyást. Több körülmény szerencsés együttállása kell ugyanakkor ahhoz, hogy a kihűlt személy életét megmenthessék: időben kell észlelni a hipotermiás állapotot, szívmasszázzsal kell biztosítani a keringést, de a kórházi csapat felszereltségén és felkészültségén is sok múlhat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Nagyrészt erősen felhős időre számíthatunk több helyen - nagyobb eséllyel az ország északi felén - esővel, záporesővel, elvétve zivatar is kialakulhat. Az éjszaka második felében megszűnik a csapadéktevékenység, ezzel együtt a felhőzet is felszakad, és hajnalra kiderül az ég. A nyugati, délnyugati szelet erős, főként a front mentén az átmenetileg északnyugatira forduló szelet viharos lökések kísérhetik, majd hajnaltájt veszít erejéből a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, de a tartósabban derült és szélcsendes hidegre hajlamos helyeken ennél alacsonyabb értéket is mérhetünk. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra