Miért piszkáljuk az orrunkat?

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A legtöbben piszkáljuk az orrunkat, de nagyon kevesen ismerjük be, ha pedig rajtakapnak, elszégyelljük magunkat. De miért is műveljük ezt?

Az első ezzel foglalkozó (amerikai) kutatás 1995-re datálható, eszerint a megkérdezett 1000 ember 91 százaléka piszkálja rendszeresen az orrát, ketten pedig annyira megrögzötten teszik mindezt, hogy lyukat ütöttek az orrlyukaikat elválasztó sövénybe. Úgy tűnik, elég sokan vagyunk áldozatai ennek a "tevékenységnek".

Tények és tévhitek a takonyról

Sokan feleslegesnek, undorítónak tartják az orrunkban lévő váladékot, pedig fontos védő szerepe van - így nehezebben jutnak be a szervezetünkbe a kórokozók. Tudjon meg többet, kattintson!

A következő kutatásra 2000-ben került sor Indiában, a Bangalore-i National Institute of Mental Health and Neurosciences kutatói 200 tinédzser orrpiszkálási szokásait vizsgálták. Míg arra nem utalt semmi, hogy különböző társadalmi osztályok tagjai gyakrabban vagy ritkábban "játszanának" az orrukkal, azt biztosan meg lehetett állapítani, hogy a fiúk gyakrabban piszkálják azt, a lányok szerint pedig inkább egy rossz szokás.

A fiúk egyébként is statisztikailag jobban vonzódnak a rossz szokásokhoz, például a körömrágáshoz vagy a saját hajszálaik kitépéséhez. A 200 diák legtöbbje azért tette mindezt, hogy "kitisztítsák" orrjárataikat, de huszonnégyen azt felelték, hogy azért csinálják, "mert jó érzés". Ráadásul nem csak ujjaikat használják: 13-an csipeszt, 9-en pedig ceruzát is bevetettek - kilencen pedig meg is eszik azt, amit találtak.

Orrot piszkálni jó érzés?

Orrot piszkálni jó érzés?



A folyamatos orrpiszkálás számos problémához vezethet: irritációt, lyukat is okozhat az orrsövényben. Az orvosi irodalom olyanokról is beszámol, akik orrszőreiket húzgálták ki olyan mániákus módon, hogy begyulladt az orruk.

Akik azonban nem foglalkoznak ilyen kényszeresen az orrukkal, azok sincsenek teljesen biztonságban: egy 2006-os kutatás szerint könnyen tudunk bakteriális fertőzéseket juttatni szaglószervünkbe. Az orrpiszkálók szervezetében ugyanis gyakrabban fordulnak meg például Staphylococcus aureus baktériumok - az orrpiszkálás és a baktériumok megjelenései pedig egybeesnek.
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

31015

Orvos válaszol
Aktuális
Sok idős embert a gyermeke ápolCsalád

Sok idős embert a gyermeke ápolErősödik a nem anyagi segítségnyújtás szerepe

Miért fontos a rostdús táplálkozás?Aranyér

Miért fontos a rostdús táplálkozás?A rostokban gazdag étrenddel az aranyérbetegség kialakulása megelőzhető

Bőrtökélesítő krémek: mit tudnak?Arcápolás

Bőrtökélesítő krémek: mit tudnak?A BB-krémek a minden napi használat során sem ártanak az arcbőrnek

A fájdalmas menstruáció meddőséghez vezethetEndometriózis

A fájdalmas menstruáció meddőséghez vezethetA közvélekedéssel ellentétben a fájdalmas menstruáció nem normális jelenség

Az arctisztítás forradalmaMicella

Az arctisztítás forradalmaAz arcápolás első lépése a megfelelő tisztítás

ProsztataInkontinencia

ProsztataÁllandó vizelési inger férfiaknál

Fejfájás? Időjárási frontok

Fejfájás? Nézze meg a mai napra vonatkozó frontadatokat!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +22 °C
Minimum:
+2, +7 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a derült, napos időben gyorsan melegszik a levegő.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag