Mérgező vizet ittak Pompeiiben

Mérgező antimonnal volt szennyezett a fejlett vízvezetékrendszeréről híres római birodalom ivóvize - oly mértékben, hogy napi szinten okozhatott hasmenést, hányást, illetve hosszú távon máj- és vesekárosodást.

"Az antimonkoncentráció magas volt, és minden bizonnyal problémákat okozott a rómaiaknak. Ivóvizük határozottan veszélyes lehetett az egészségre" - mondta Kaare Lund Rasmussen, a Dél-dániai Egyetem kutatója, aki a pompeii vízvezetékrendszer egy darabját vizsgálta társaival. Eredményeiket a Toxicology Letters tudományos folyóiratban mutatták be.

Régészek régóta gyanítják, hogy a római vízvezetékrendszer problematikus lehetett közegészségügyi szempontból. Egyrészt, mert ólomból készült - olyan nehézfémből, amely felhalmozódik az emberi szervezetben, és az idegrendszer, a szervek károsodását okozza. Ezért régóta úgy vélik, hogy a rómaiak szinte mérgezték magukat az ivóvízzel, egészen egészségük tönkretételéig - olvasható a Phys.org tudományos-ismeretterjesztő hírportálon.

Az ólom vízvezetékekről számos tévhit látott napvilágot, ezért a VGF épületgépész szaklap az ÁNTSZ szakembereinek segítségével utánajárt, hogy tényleg ki vagyunk-e téve az ólommérgezés veszélyének csapvizünk által. Cikkünkben a kutatás eredménye!

"Ez az elmélet azonban nem mindig volt védhető. Mivel az ólomcsövek gyorsan meszesednek, megakadályozzák, hogy az ólom az ivóvízbe jusson. Azaz csak rövid időszakok voltak - amikor lefektették a csöveket, vagy amikor javították -, hogy mérgezték az ivóvizet" - magyarázta Rasmussen. A régész-vegyész szerint az antimon ólommal keveredve mérgezhette a római birodalom ivóvizét.

Az ólommal szemben az antimon erősen mérgező, szervezetbe jutása után gyors reakciót vált ki. Különösen irritálja a bélrendszert, ami gyakori hányáshoz, hasmenéshez, majd kiszáradáshoz vezethet. Súlyos esetekben máj- és vesekárosodást, a legsúlyosabban szívleállást okozhat.

Az antimon ólommal keveredve mérgezhette a római birodalom ivóvizét
Az antimon ólommal keveredve mérgezhette a római birodalom ivóvizét

Rasmussen és csoportja egy 40 milligramm súlyú vízvezetékdarabot vizsgált Pompeii vízvezetékrendszeréből egy Bruker 820 induktív csatolású plazma tömegspektrométerrel. Az ICP-MS technika olyan tömegspektrometriás módszer, amelyben az ICP az ionforrás, amely a belevezetett minta alkotóit elpárologtatja, atomizálja, és ionizálja.

Rasmussen hangoztatta, hogy csak a pompeii vízvezeték kicsiny darabját elemezte, és további vizsgálatokra van szükség, hogy pontosabb képet kapjanak, hogy milyen mértékben károsította a vízvezeték a lakosokat. Nem kérdéses azonban, hogy Pompeii ivóvize aggasztó koncentrációban tartalmazott antimont , és a koncentráció magasabb volt, mint a birodalom más részein, mivel Pompeii a Vezúv közelében feküdt, az antimon pedig a természetben a vulkánokhoz közeli talajvizekben van jelen.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra