Melyik kezünket használjuk? Erről árulkodik

A balkezesek között sok a pszichés zavarokkal küzdő ember, például a skizofrén, és hajlamosabbak a kedélybetegségekre és depresszióra is. Egy, a Yale egyetemen készült kutatás során skizofréneket vizsgáltak, és negyven százalékukról derült ki, hogy balkezesek. Ugyanakkor természetesen az, ha valaki nem jobbkezes, nem jelenti automatikusan azt, hogy pszichés zavara van.

Balkezesség és mellrák

Egy 2007-ben készült brit tanulmány arra a következtetésre jutott hogy a klimax után álló, balkezes nők hajlamosabbak a mellrákra , mint a jobbkezesek. Ha tehát egy nőnek a családi kórtörténetében előfordult mellrák, és balkezes is, érdemes fokozott figyelmet fordítania a szűrővizsgálatokra.

Balkezesség és más betegségek

Szintén Angliában készült az a tanulmány, amely szerint a balkezesek hajlamosabbak az autoimmun betegségekre, illetve a bél gyulladásával járó betegségekre is, mint például a Crohn-betegség vagy az irritábilis bél szindróma (IBS).

A balkezes nők a szklerózis multiplex nevű betegség kialakulására is jóval hajlamosabbak, mint jobbkezes társaik. Ugyanez vonatkozik a különböző alvászavarokra, és a balkezeseknél az is sokkal gyakoribb, hogy felébrednek az éjszaka közepén.

Mi a különbség a bal- és a jobbkezesség között?
Mi a különbség a bal- és a jobbkezesség között?

Így teljesítenek a sportban

A balkezességnek szerencsére előnyei is vannak, például sportolásnál: a balkezes teniszezők, bokszolók és kosárlabdázók mindig nehéz ellenfelek, mivel a jobbkezesek nehezebben tudják kivédeni a mozdulataikat.

Kevéssé ismert tények a balkezességről A lakosság mindössze 10 százaléka balkezes. Tudjuk, hogy az eszközök jó részét, sőt a római írást is a jobbkezesek számára "fejlesztették ki". De mi más következik a balkezességből ?

Hogyan hat a személyiségre?

2012-ben, Új-Zélandon készült egy tanulmány, amely a jobb- illetve balkezesség, illetve a személyiség között keresett összefüggéseket. Sem a jobb-, sem a balkezesek nem mutattak értékelhető különbséget, az viszont kiderült, hogy a kétkezesek (akik a jobbat és a balt is ugyanúgy tudják használni) sokkal nyitottabbak, és introvertáltabbak a többieknél.

Forrás: prevention.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt erősen vagy közepesen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra