Megvan, miért eszünk bánatunkban

A zsírban és cukorban gazdag étrend ugyanolyan hatással lehet az agy kémiájára, mint a hangulatjavító szerek, így tudományosan is alátámasztható a "vigaszfalatok" utáni sóvárgás érzése, mondták el ausztrál tudósok.

Margaret Morris és munkatársai az Új-Dél-Walesi Egyetemen patkányokkal végeztek irányított kísérleteket. Az állatokat korai életkorban traumának tették ki, melynek következtében depresszió és szorongás jeleit mutatták. Közülük azoknak, amelyek zsíros ételeket kaptak, csökkent a stressz-szintjük.

"Feltettük azt a kérdést, hogy ha a korai életkorban stresszhatás ér bennünket, és finom ételeket kapunk, az csökkenti-e a viselkedésbeli elváltozást. Nagy vonalakban pontosan ezt láttuk" - nyilatkozta az AFP-nek Morris. "A stressznek kitett állatok nem mutattak több szorongásos jegyet azután, hogy ízletes ételt kaptak."

Morris és csapata két csoport patkányt tett ki traumás helyzetnek: hosszú időre elszakították őket az anyjuktól. A két csoport egyikét szabadon elérhető, büféasztal jelleggel működő egészségtelen táplálékkal etették, a másikat pedig egészségesebb ételekkel, majd végig kellett haladniuk egy stressz-tesztelő útvesztőben.

Morris elmondása szerint az egészségtelen ételek fogyasztása a stresszes patkányok esetében az antidepresszánsokhoz hasonló hatást váltott ki. "Az agy egy részében tapasztalt stresszhormon-receptor hiányt visszafordította ez az étrend" - mondta.

Morris azonban óva int az elhamarkodott ítéletektől, szerinte további munkák szükségesek más tényezők előnyeinek vizsgálatára, mint pl. a testmozgás, vagy az élelemmel kapcsolatos társas interakciók.

"Nem akarjuk azt mondani, hogy tömjék tele magukat vigaszfalatokkal, mert az nem túl egészséges, de ha rájövünk, hogy mi indította be a folyamatot, és találunk egy másik hasonló módszert rá, az nagy hasznunkra válik. Lehetséges, hogy van egy kritikus időszak az állatok agyműködésében, amikor a hangulatuk vagy a viselkedésük megváltozik, és ha néhány hétig kellemes ingereknek tesszük ki őket, ugyanazt a hatást érhetjük el anélkül, hogy mindegyiket óriásira hizlalnánk" - tette hozzá.

Forrás: Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra