Megoldja a nanotechnológia a porcvesztést?

A tudósok már régóta küzdenek a porcsérüléssel és porcvesztéssel járó betegségek kezelésével.

Elterjedten alkalmazzák azt a módszert, melynek során mesterséges gélt fecskendeznek a porc helyére, mely részben képes utánozni a porc terhelésfelfogó működését. A megoldás azonban csak átmeneti, később újabb injekciókra van szükség.

Most azonban a Brown Egyetem nanotechnológus szakértője Thomas Webster olyan eljárást fejlesztett ki, mely egy szintetikus felület segítségével egy helyre összpontosítja a porcot alkotó sejteket. Ezeket a sejteket aztán elektromos impulzusokkal bírják rá az osztódásra. Ez az első olyan vizsgálat, mely fokozott porcregenerációt mutatott ki az új módszernek köszönhetően. Az eredményeket a Journal of Biomedical Materials Research-ben tették közzé.

"A porcregeneráció hatalmas problémát jelent - mondta el Webster, aki a Brown Egyetem Ortopédia Klinikájának és Biomérnöki Részlegének docense. - Nem érzünk fájdalmat egészen addig, míg jelentős mértékű porc el nem pusztult, és a csontfelszínek egymással érintkezésbe nem jutnak. Emiatt nagyon fontos a porcregenerációra összpontosító kutatás." Webster karbon nanocsövekkel foglalkozott, melyek amellett, hogy kiváló vezetők, a legmerevebb és legerősebb rostok közé tartozó molekuláris méretű karboncsövecskék is egyben. Jelenleg orvosi, kereskedelmi és ipari felhasználásuk intenzív kutatási téma szerte a világban.

Webster, Dongwoo Khang (Brown Egyetem), Grace Park (Purdue Egyetem) és munkatársaik megállapították, hogy egyedülálló felületi tulajdonságaiknak köszönhetően a nanocsövek képesek stimulálni a porcot alkotó sejteket, tudományos nevükön kondrocitákat. A nanocsövek felszíne érdes, mikroszkóp alatt dombos tájhoz hasonlít. Ez az egyenetlen felszín azonban olyannyira hasonlít a természetes szövetek kontúrjához, hogy a kondrociták otthonosan érzik magukat rajta, és hamar benépesítik.

"Hogy úgy mondjam, becsapjuk a szervezetet - mondta el Webster. - Az egész arról szól, hogy a nanocsövek imitálják a szövetek természetes érdességét." Korábban mikronfelületekkel próbálkoztak, de a nanocsövek jobbnak bizonyultak érdességüknek köszönhetően. Emellett utóbbiakat könnyebben lehet a sérült terület formájához igazítani is. A kutatók arra is rájöttek, hogy - valószínűleg a sejtekbe irányuló kalciumáram befolyásolásán keresztül - az elektromos impulzusok képesek elősegíteni - a porcnövekedést. Most az állatkísérletek következnek, és siker esetén embereken folytatódhat a kutatás.

A porcpótlással párhuzamosan, Webster a csontregenerációval kapcsolatosan is hasonló kutatást végzett. Ennek eredményeit tavaly közölte a Nanotechnologyban. Itt is megállapították, hogy a csontsejtek szívesebben népesítik be a durva felszínű nanocsöveket, mint más felszíneket, és japán kutatók azt is bebizonyították, hogy az elektromos impulzusok elősegítik a csontsejtek növekedését.

Forrás:
Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra