Mégis veszélyes úszás előtt enni

A közvélekedés szerint ha valaki úszás előtt alaposan megtömi a hasát, nagy veszélynek teszi ki magát. Japán és brit kutatók most megállapították, hogy ennek valóban van igazságtartalma: a teli gyomorral fürdőzők között ugyanis többen fulladnak vízbe.

Tokiói tudósok 536 boncolási jegyzőkönyvet néztek át, melyek mind vízbefulladásos halálesetek után készültek 2000 és 2007 között. Emellett a jegyzőkönyvekhez tartozó orvosi és rendőrségi jelentéseket is átnézték. Ezekben nemcsak a halál okát írták le, hanem azt is, hogy volt-e alkohol az áldozatok vérében, sőt az is szerepelt bennük, hogy az áldozatok ettek-e a balesetet megelőző néhány órában.

A kutatók azt találták, hogy az esetek közel 80 százalékában ettek a vízbe fulladtak a halálukat megelőzően. Úgy vélik, a fulladás kockázatát növeli, hogy a szervezet az emésztőszervekre "koncentrál", ez pedig keringési zavarokat okozhat.

Azt azonban a kutatók sem tudták megmondani, mennyit biztonságos várni az evés és az úszás között:a javasolt minimum a húsz perc.

A tanulmány a Medicine, Science and the Law című szaklapban jelent meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra