Meg sem születünk, máris nyelvet tanulunk

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A Current Biology című újságban publikált tanulmány szerint az újszülöttek sírása annak a nyelvnek a jegyeit hordozza magán, amit a szülők beszélnek.

A tanulmány felveti, hogy a csecsemők már a méhben felszedik első nyelvük elemeit, jóval az első gügyögéseket megelőzően.

"A drámai megállapítás szerint az újszülöttek nemcsak különböző sírási dallamokat tudnak létrehozni, de ezek a dallamok jellemzőek arra a nyelvre, amit magzati létük során hallotta, a terhesség utolsó harmada alatt" - mondja Kathleen Wermke, a német Würzburg Egyetem munkatársa. - "A dogmatikus felfogással szemben ezek az adatok hangsúlyozzák a csecsemősírás fontosságát a nyelvfejlődés során."

Korábbi tanulmányok leírták, hogy az emberi magzatok a terhesség utolsó harmadában képesek memorizálni a külvilág hangjait, beleértve a zenét és a nyelvet. Az újszülöttek anyjuk hangját preferálják, és emocionális kifejeződésük magán hordozza az anyanyelvre jellemző intonáció elemeit. A korábbi nézet szerint bár a magzatot a születés előtt érik ingerek, a körülvevő nyelv csak jóval a születést követően befolyásolja a hangképzést. Ez az elmélet most megdőlt.
Wermke csoportja 60 egészséges 3-5 napos újszülött hangját rögzítette és analizálta, melyből 30 francia, 30 pedig német család gyermekeként született. Az elemzés alapvető különbségeket fedett fel az újszülöttek sírási dallamát illetően.

A francia újszülöttek emelkedő jelleggel sírtak, míg a német újszülötteknél a sírási dallam mélyülő volt. Ezek a jelek Wermke szerint jól jellemzik a két nyelv közti különbséget.

"A dallamképet a tüdő és a gége befolyásolja, és nem függ az ízületek érettségi fokától. Az újszülöttek valószínűleg anyjuk viselkedését imitálják, hogy minél jobban felkeltsék magukra a figyelmet. Mivel a dallamkép az egyetlen nyelvi jelleg, amit képesek utánozni, ez megmagyarázhatja, miért találtuk ezt a jelenséget az élet ilyen korai szakaszában" - írják.

Forrás: Medipress hírszolgálat

Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol

Kapcsolódó cikkek

Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+22, +27 °C
Minimum:
+8, +15 °C

Hazánkban kedden délelőtt a Dunántúlon, illetve keleten több helyen megnövekszik a gomolyfelhőzet, máshol jellemzően derült idő várható.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag