Májbetegséget okozhat az üdítőkben használt cukorpótló!

Az elhízással már összefüggésbe hozott magas fruktóztartalmú kukoricaszirup a máj számára is ártalmas lehet - állítják a Duke Egyetem Egészségügyi Központjának kutatói.

"A magas fruktóztartalmú kukoricaszirup fogyasztása kutatásaink szerint kapcsolatban áll a nem-alkoholos eredetű zsírmájban szenvedő betegek májának hegesedésével (fibrózisával)" - mondta Dr. Manal Abdelmalek gasztroenterológus-hepatológus docens.

A kutatók 427 nem alkoholos eredetű zsírmájban (NAFLD) szenvedő beteg étrendjének szokásait mérték fel, majd a májból vett szövetminták segítségével keresték a választ arra, valóban összefügg-e a magas fruktóztartalmú kukoricaszirup és a máj hegesedése. A felnőtt betegek mindössze 19 százaléka számolt be arról, hogy nem fogyaszt kukoricaszirupot tartalmazó üdítőitalokat, miközben 52 százalék heti 1-6 pohárral iszik ilyeneket, 29 százalék pedig naponta. A fruktózbevitel növekedése összefüggést mutat a máj fibrózisával. A kukoricaszirup hozzájárul a metabolikus szindróma kialakulásához, a következményes inzulinrezisztencia pedig károsítja a májat is.

A NAFLD az amerikai felnőttek 30 százalékát érinti és bár csak keveseknél alakul ki májzsugor, a betegeknél magasabb a májelégtelenség és a májrák kockázata, továbbá nagyobb valószínűséggel szorulnak később májátültetésre. A betegségnek jelenleg nincs ismert gyógymódja.

"Úgy tűnik, vissza kell térnünk az egészségesebb étrendre, amely holisztikus szemléletű. A főleg üdítőitalokban és feldolgozott élelmiszerekben megtalálható kukoricaszirup mégsem olyan ártalmatlan, mint gondoltuk" - mondta Abdelmalek.

A fruktózfogyasztás az 1970-es évek óta exponenciálisan emelkedett, ezzel párhuzamosan nőtt az elhízás és szövődményeinek előfordulása. "Úgy tűnik, a kukoricaszirup táplálja az elhízásjárványt, de idáig nem merült fel, hogy a májbetegséghez is hozzájárulna" - mondta Abdelmalek.

"További vizsgálatokra van szükség annak meghatározására, hogy a kukoricaszirup étrendből történő kiiktatása jár-e valamilyen kedvező hatással."

Forrás: Medipress hírszolgálat

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de hajnalban az északnyugati, északi részeken már szakadozhat, csökkenhet a felhőzet. A csapadékzóna kelet, délkelet felé fokozatosan elhagyja az országot. Az északi szélvédett völgyekben párássá válhat a levegő. A délkeleti tájakon mérséklődik a légmozgás, majd hajnalban az Észak-Dunántúlon elkezd megélénkülni az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között alakul, de a szélárnyékos, kevésbé felhős északi völgyekben 0 fok körüli értéket is mérhetünk. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra