Kukacok segítik a sebgyógyulást

Segíthetik a sebgyógyulást nemzetközi kutatók által alkalmazott genetikailag módosított lárvák.

Amellett, hogy ezek a lárvák eltávolítják az elhalt szövetrészeket és elpusztítják a kórokozókat , képesek olyan hormont is termelni, ami aktívan serkenti a sejtek növekedését és ezáltal a sebek gyógyulását.

A selymes döglégy lárváit módosították genetikailag a szakemberek, hogy képesek legyenek humán növekedési faktort termelni és kiválasztani. Ez az emberi sejtfolyamatot szabályozó természetes anyag, mely serkenti a sejtnövekedést, a sejtosztódást és sejtdifferenciálódást.

A háztartási balesetek során a védelmet nyújtó bőr megsérülhet, s "nyitott kapuként" elősegítheti a kórokozók szervezetbe jutását. Szakszerű sebellátással megakadályozhatjuk az elfertőződést, de ehhez egyet s mást a patikából is be kell szerezni... Kattintson tovább! A sebtisztító lárvaterápia , angolul Maggot Debridement Therapy (MDT) hatékony eszköze a diabéteszes sebfekélyek kezelésének, továbbá már számos egységügyi probléma esetén alkalmazták sikerrel – számoltak be eredményeikről kutatók a BMC Biotechnology szaklapban.

Az eljárás során laboratóriumi körülmények között tenyésztett selymes döglény (Lucilia sericata) kukacokat alkalmaznak makacs fekélyek kezelésénél. A lárvák eltávolítják az elhalt szöveteket, az antimikrobális vegyületek előállításával járó folyamat pedig fertőtleníti a területet.

A selymes döglégy lárvái segíthetik a sebgyógyulást

Arra azonban eddig nem volt bizonyíték, hogy az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerellenőrző Hivatal (FDA) által is engedélyezett MDT-kezelés valóban lerövidíti a sebgyógyuláshoz szükséges időt. Ehhez a kukacoknak többet kell tenniük a sebek tisztításáért, aktívan felgyorsítva a gyógyulás folyamatát. A kutatók szerint a genetikailag módosított légylárvák viszont már tudják stimulálni az új és egészséges sejtek növekedését.

A Raleigh-ben található Észak-Karolinai Egyetem (NCSU) és az Új-Zélandi Massey Egyetem csapata ezért megalkotta a lárváknak egy olyan törzsét, amely a fent említett tisztító folyamat során emberi növekedési faktort is képes előállítani a sejtnövekedés serkentéséhez.

A növekedési faktorok közül a vérlemezke eredetű növekedési faktor bizonyult a leghatékonyabbnak, amihez kétféle módszert próbáltak ki. Az egyik során 37 Celsius fokos sokknak tették ki a lárvákat, amik termeltek is PDGF-BB-t, de sajnos nem választották ki az anyagot. A másik kísérletben emelték a lárvák tápanyagát, de megvonták a tetraciklint belőle, éz ez sikerrel járt. A rovarok nagy mennyiségben állították elő a PDGF-BB-t, amit képesek voltak kiválasztani.

Az eredmények alapján a jövőben további L. sevicita törzseket alakítanak majd ki, melyekkel egyéb növekedési faktorok és a bakteriális fertőzések leküzdésére kiváló antimikrobiális peptidek előállítását valósíthatják meg. Ezáltal hatékony és költségkímélő eljárást nyújtanak nem csak a cukorbetegek fekélyes sebeinek, hanem további sebek kezelésében is.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra