Koronavírus: dohánnyal rokon növénnyel kísérleteznek (x)

A Philip Morris International (PMI) az egyik résztulajdonosa annak a géntechnológiai kutatólabornak, amely március 13-án bejelentette: jelentős lépéseket tett az új koronavírus elleni védőoltás kifejlesztésében. A kanadai Medicago egy ma még újnak számító, innovatív módszerrel kísérletezik, melynek alapja egy, a dohány rokonságába tartozó növény.

A biofarmakon való kutatással és gyártással foglalkozó, kanadai Medicago fontos bejelentést tett március közepén: mindössze 20 nappal az után, hogy megkapták a SARS-CoV-2 vírus génszekvenciáját, sikeresen előállították a koronavírus vírusszerű részecskéit, az úgynevezett VLP-ket (virus-like particle), mely az első ígéretes lépés a vakcina kifejlesztésében. Ezzel a következő fázisba léphet a fejlesztés, megkezdődhetnek az úgynevezett preklinikai vizsgálatok, ahol megnézik mennyire biztonságos és hatásos a kifejlesztett részecske.

Már nyáron indulhatnak az első humán klinikai vizsgálatok

A Medicago nemcsak a vakcina fejlesztésében jár élen, hanem annak előállítási módjában is. Az oltóanyag gyártására egy különleges technológiát alkalmaz: nem állati eredetű alapanyagot (pl. tojást ) és élő vírust - mint a legtöbb cég - használ a vakcinák előállításához, hanem növényeket és a fent említett vírusszerű részecskéket (VLP), melyek teljes egészében az adott vírus méretét és alakját követik.

Az első humán klinikai vizsgálatok már júliusban megkezdődhetnek. Fotó: Getty Images
Az első humán klinikai vizsgálatok már júliusban megkezdődhetnek. Fotó: Getty Images

"Mi nem alkalmazunk élő vírust" - állítja a növényalapú oltóanyag-gyártásról Bruce Clark. "Mi azonnal megkezdhetjük a vakcina vagy az antitest gyártását, anélkül, hogy a vírust szaporítanunk kellene." Az új koronavírus esetében egy, a dohány közeli rokonságába tartozó növényt használt a Medicago, amely - többek között - a szezonális influenza, a rotavírus és a norovírus elleni oltóanyag gyártásában eddig is jelentős tapasztalatra tett szert, használt módszere az elmúlt évtizedekben már bizonyított.

A dohánynövény rokonságába tartozó alapanyagokból készült vakcinák első humán klinikai vizsgálatai akár már idén júliusban megkezdődhetnek. Ezek sikeressége esetén az új vakcina a teljes lakosság, az egész világ számára elérhetővé válhat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +4 °C

Általában többórás napsütés várható a képződő gomolyfelhők mellett, melyekből elszórtan, hazánk északnyugati kétharmadán valószínű zápor, néhol zivatar is kialakulhat. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, Sopronnál és a Fertőnél, valamint záporok, zivatarok nyomán is megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra az előrejelzések szerint napközben nem kell számítani.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra