Két ígéretes kezelés bőrrák ellen

Két új tanulmány látott napvilágot, melyek melanómásoknál járulhatnak hozzá a daganatellenes harchoz - azonban mindkét módszer egyelőre csak kísérletes fázisban van.

A melanóma malignum a bőr festéksejtes daganata, mely egy igen agresszív daganattípus, gyakran korai stádiumban ad szervi áttéteket. Sajnos a melanóma ellenáll mind a kemo-, mind a sugárterápiának, gyógyítására csak akkor van mód, amennyiben a teljes daganatszövet sebészi úton eltávolítható. Ezért minden újfajta terápiás megközelítésnek létalapja lehet.

A Journal of Clinical Oncology január 31-i száma olyan eredményről számol be, mely szerint genetikailag módosított immunsejtek képesek felvenni a harcot a daganatsejtekkel. Egy másik tanulmány, mely az amerikai Nemzeti Tudományos Akadémia összefoglaló kiadványában látott napvilágot, arról ad hírt, hogy a daganatos sejtek olyan alcsoportját lehetne célozni, melyek az áttétképzésért tehetőek felelőssé. Az első vizsgálatban az "adoptív immunterápiának" elnevezett módszert alkalmazták. A hagyományos immunterápia során a betegből immunkompetens sejteket nyernek, azokat elszaporítják, majd visszajutatják.

Dr. Steven A. Rosenberg és az amerikai Nemzeti Rákkutató Központ munkatársa úgy módosították a sejteket, hogy azok felismerjék a NY-ESO-1 nevű fehérjét, mely a daganatsejtek felszínén fordul elő. A betegek 45 százaléka reagált a kezelésre, ennél azonban jelentősebb eredmény mutatkozott egy speciális lágyrészdaganat, a szinoviális szarkóma esetén - a betegek mintegy kétharmadánál bizonyult hatásosnak az eljárás. Mivel az NY-ESO-1 antigén számos más daganattípusban előfordul, ezért felmerül a módszer alkalmazásának lehetősége emlő-, prosztata-, nyelőcső-, és tüdőrák, valamint a petefészekrák rosszindulatú daganatai esetén. Sajnos néhány betegnél mellékhatások is jelentkeztek.

A második vizsgálatban, melyet Dr. Warren Chow (Duarte Rákközpont, Kalifornia) vezetett, az elsőhöz igen hasonló stratégiával dolgoztak. A genetikailag módosított immunsejtek két daganatos fehérjét ismertek fel, miáltal egérkísérletekben gátolni tudták a beoltott melanómasejtek növekedését. Ezek a molekulák olyan tulajdonsággal ruházzák fel a daganatsejteket, amitől azok agresszívabban viselkednek. Azonban a módszert a jövőben még emberek esetén is tesztelni kell.

A melanóma terápiájában az elmúlt húsz évben az általános immunerősítő interferont is alkalmazták, mely azonban élethosszig tartó, súlyos mellékhatásokat okoz.

Animáció: HáziPatika.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra