Karkötő, mely segíti a betegségek felismerését

Diabétesz és egyéb betegségek diagnosztizálását segítő, karon hordható izzadságelemző készüléket fejlesztettek ki amerikai kutatók. A készülék begyűjti az izzadságot, elemzi, majd okostelefonon keresztül továbbítja az eredményeket egy szerverre a további analízis és a diagnózis felállítása céljából.

A korábbi izzadságelemző készülékekkel ellentétben ennek a műszernek a működéséhez nem szükséges, hogy viselője hosszú ideig mozdulatlanul üljön, amíg a szerkezet begyűjti az izzadságot. "Ez hatalmas előrelépést jelent" - közölte Carlos Milla, az amerikai tudományos akadémia folyóiratában (PNAS) megjelent tanulmány társszerzője.

izzadságelemző karperec
Az izzadságelemző karperec folyamatosan méri az egészségi állapotot - Fotó: Stanford School of Medicine

A bőrre tapadó rugalmas érzékelőkből és mikroprocesszorokból álló készülék stimulálja a verejtékmirigyeket , majd elektromos jeleik alapján érzékeli a különböző molekulák és ionok jelenlétét. A szakemberek szerint a magas vércukorszint például a diabétesz jele lehet.

A készülék ezen kívül az izzadság egyéb összetevőit - úgy mint a nátrium- és káliumionokat, valamint a laktátot - is kiértékeli, ami azt jelenti, hogy a műszerrel gyakorlatilag "az izzadság minden egyes összetevője mérhető".

Bár sokan jótékony hatásúnak élik meg a mágneses vagy rézkarperecek viselését, egy kutatás szerint bármely más anyagból készült karika is megtenné, mert azoknak is ugyanolyan hatásuk lenne. Azaz semmilyen. A tudósok azt javasolják a betegeknek, hogy inkább ne pazarolják a pénzüket ilyesmire. Részletek!

A kutatócsoport most klinikai próbákon vizsgálja a karkötő használata és a páciensek egészségi állapota közötti kapcsolatot, remélve, hogy hosszú távon sikerül beépíteni az izzadságszenzort egy okosórába, hogy a fejlesztés a szélesebb közönséghez is eljuthasson.

Forrás: MTI

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt az ország keleti harmadában még több lehet a felhő, majd ott is gomolyosodik a felhőzet. Másutt gomolyfelhős, napos időre számíthatunk. Elszórtan várhatók záporok, jégdara záporok, elsősorban a Duna-Tisza közén zivatar kialakulása sem kizárt. Az északi szél nagy területen megélénkül, a Bodrogközben és a Bakonyban, valamint záporok, zivatarok környezetében erős széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 16 fok között alakul. Az előrejelzések szerint a szerdai napot kettős fronthatás dominálja majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra