Jelek, hogy fiatalabban meghalhatunk

Bár senki sem tudhatja, hogy pontosan meddig fog élni, bizonyos jelek és tényezők segíthetnek a kalkulálásban.

A szülők és nagyszülők sem éltek hosszú ideig

Ez egy olyan faktor, amit nem tudunk befolyásolni – a genetikai örökségünk kutatások szerint körülbelül 25 százalékban felelős az élettartamunkért. Szerencsére ott van a maradék 75 százalék, tehát mindenképpen érdemes egészséges életmódot folytatni, ha sokáig szeretnénk élni.

Nem okoz örömet a munka

Kutatások szerint azok, akik a szakmájukkal, foglalkozásukkal kapcsolatban lelkesek és egész életükben produktívak, tovább élnek, mint azok, akiket kizárólag a fizetésük motivál a munkára. Meghosszabbíthatja az életünket, ha olyan szakmát választunk, amiben örömünket leljük.

Egész napos ülés

Számos kutatás bizonyítja, hogy az egész napos ülés , illetve az ülőmunka nem tesz jót az egészségnek, és nagyban öregíti a sejteket. Az ülőmunkát végzőknek különösen fontos, hogy rendszeresen felálljanak a székükből, és időt szakítsanak valamilyen sportra is.

korai halál, élettartam, ülés, munka
AZ EGÉSZ NAPOS ÜLÉS IS MEGRÖVIDÍTHETI AZ ÉLETÜNKET. Fotó: Getty Images

Rossz erőnlét, gyenge izomzat

A mozgásszegény életmódból fakadó rossz erőnlét növeli a magas vérnyomás és a szívbetegségek kialakulásának, illetve az  elhízás  kockázatát. A gyenge izmok, gyenge törzsizomzat miatt bizonyos sérülések könnyebben megtörténnek (például esés, és annak okaként bekövetkező törések), és a gyenge hasizmúak között sokkal több a túlsúlyos, illetve elhízott ember.

Alacsony iskolázottság

Egy kutatás szerint azok az emberek, akik nem járnak középiskolába, vagy nem fejezik be azt, akár kilenc évvel is rövidebb ideig élhetnek, mint azok, akik igen. Az ok: kevesebb a tudásuk jó néhány dologgal, például az egészségükkel kapcsolatban, ezért kevésbé is tudnak vigyázni magukra.

Az öregedés – jelenlegi tudásunk szerint – nem megállítható és nem is visszafordítható folyamat, ám ha időben vesszük fel a harcot az öregedés ellen, akkor jelentősen lelassíthatjuk. Melyek az öregedés első jelei, és mit tehetünk ezek ellen ?

Magány

Ez főleg a férfiakra igaz: több kutatás is kimutatta, hogy a házasságban , tartós kapcsolatban élő férfiak legnagyobb része megéri a hetvenéves kort – erre az egyedülállóknak sokkal kevesebb esélyük van.

Forrás: prevention.com

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra