Így szabadítják rá a gyógyszert a rákra

A University of North Carolina kutatói olyan forradalmian új technológiát fejlesztettek ki, amely fénysugarak segítségével szabadítja fel a vörösvérsejtekben tárolt gyógyszer-hatóanyagot a megfelelő helyen és időben.

A Fred Eshelman és David Lawrence vezetésével végzett kutatás komoly befolyással lehet a gyógyszeradagolás módszereire. Elérték, hogy a hatóanyagokat vörösvérsejtek szállítsák, amelyek pontosan meghatározott helyen fénybesugárzás hatására engedik ki a gyógyszereket. A technológia, amely egy több évtizede fennálló tudományos akadály leküzdését jelenti, drasztikusan lecsökkentheti az adott betegség kezeléséhez szükséges gyógyszer mennyiségét, és ez által a gyógyszerek mellékhatásait is.

vörösvérsejt
Vérsejtekbe csomagolják a gyógyszert, és hónapokig keringethetik a szervezetben

"A fényterápia alkalmazásának számos előnye van. Például a műtét elkerülése fertőzésveszély esetén, az anesztézia szükségtelenné válása, illetve annak lehetősége, hogy a betegek saját magukat kezeljék, például egy arthritiszes térd területén alkalmazott fénnyel" - állítja Lawrence, akinek publikációja az Angewandte Chemie folyóiratban jelent meg.

A kutatócsoport B12-vitaminhoz kapcsolta hozzá a gyógyszermolekulát, majd a vörösvérsejtekbe "töltötte", amelyek akár négy hónapig is keringhetnek, ezáltal hosszú élettartamú gyógyszertartalékot jelentenek, amely a szükségleteknek megfelelően vehető igénybe. A kutatók megoldották, hogy a magas hullámhosszú fény képes legyen a szövetekbe elég mélyre behatolni, és ott a molekuláris kötéseket, jelen esetben a B12-vitamin és a gyógyszermolekula közötti kötést felbontani.

A nehézség oka az volt, hogy a magas hullámhosszú fény ugyan képes a szövetek mélyére jutni, de nem hordoz akkora energiamennyiséget, mint az alacsony hullámhosszú fény, és jellemzően emiatt nem képes a molekuláris kötések felbontására. A gyógyszermolekula magas hullámhosszú fénnyel aktiválásához Lawrence és munkatársai új megközelítést dolgoztak ki. Az energiamennyiség problémáját úgy oldották meg, hogy a B12-vitamin és a gyógyszermolekula között létrehoztak egy gyenge kötést, majd ehhez hozzákapcsoltak egy fluoreszcens molekulát. Ez a fluoreszcens molekula antennaként funkcionál, befogva a magas hullámhosszú fényt, hogy ennek segítségével felbontsa a hatóanyag-molekula és a vitamin közötti kötést.

A rákos betegek hatékonyabb, kevesebb mellékhatással járó célzott terápiás kezelését tehetik lehetővé a kezelendő tumor típusa szerint változtatható komponensű vegyületek, amelyeket az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE), a Semmelweis Egyetem Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézete és a ComInnex Kutatás-Fejlesztési Zrt. munkatársaiból álló kutatócsoport állít elő. Részletek!

A felfedezés a daganatos betegségek kezelésében is jelentős. "Amikor négy vagy öt rendkívül toxikus hatóanyagot kezd el alkalmazni egy orvos a betegénél, tolerálhatatlan mellékhatások lépnek fel. Ám ha a hatóanyagokat képesek leszünk egy specifikus helyre koncentrálni, lehetővé tudjuk tenni e mellékhatások jelentős mértékű visszaszorítását vagy akár teljes eltávolítását" - vélekedett David Lawrence.

Forrás: pharmindex-online.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

A fátyol- és átmenetileg megnövekvő gomolyfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, a nyugati országrészben erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon helyenként viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 18 és 24 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Időjárási frontra az előrejelzések szerint nem kell számítani, így az időjárásra érzékenyek tünetei várhtóan csillapodnak majd.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra