Így segít testünknek a zene

Akár kórusban éneklünk, klasszikus zenét hallgatunk a kocsiban vagy éppen egy buliban táncolunk, jól érzékeljük a hatását, s megtapasztaljuk, hogy a zenének milyen ereje van.

A zenének egészségügyi hatásai is vannak: Verdit hallgatva például csökken a vérnyomásunk, más kutatások szerint pedig a zenehallgatás hatására javul mind rövid-, mind pedig hosszútávú memóriánk. Az alábbi felsorolásból a zenehallgatás további előnyeire is fényt deríthet!

A sebészek körülbelül 80 százaléka zenére szeret operálni. Nem is gondolná, mely zeneszámok a legkedveltebbek! Bee Gees vagy Red Hot Chili Peppers? - cikkünkből kiderül! Kattintson!

Így csökkentik a dalok a vérnyomásunkat

A University of Maryland orvosi központja 2008-ban készített egy tanulmányt: 10 egészséges önkéntes segítségével vizsgálták azt, hogy miként változtatja vérnyomásunkat a zenehallgatás. Az eredmények szerint véredényeik 26%-kal tágultak, ha olyan zenét hallgattak, amely szerintük boldog. Ezzel összehasonlítva: véredényeik 19 százalékkal tágultak akor, amikor vicces videót néztek és csak 11 százalékkal, ha nyugtató zenét hallgattak. Ha vérnyomásunkat alacsonyan tartjuk, véredényeink “bemerevednek” és könnyebben torlaszolódhatnak el: ez pedig szívrohamhoz is vezethet, nyilatkozta a kutatást vezető Dr. Michael Miller, aki ezután a zenehallgatást is elkezdte előírni pácienseinek. Miller azt is elmondta, hogy a véredényekre a zenehallgatás azonnali hatással bír, a zene láthatóan harmonizálja testünk vegetatív idegrendszerét, amely hatással van szívverésünkre, emésztésünkre és izzadásunkra is. A zenehallgatás mindezek mellett a nitrogén-oxidok termelődésére is pozitív hatással van, ennek következtében véredényeink rugalmasabbak maradnak.

Bach hatására kevésbé fáj minden

Egy 2005-ös svéd kutatás 75 olyan páciens körülményeit vizsgálta, akik éppen sérvműtéteken mennek keresztül. Meglepő módon arra a végkövetkeztetésre jutottak, hogy azon páciensek, akiknek műtétje közben zene szól, kevesebb fájdalomról számolnak be a későbbiekbe. Ez vélhetően azért van, mert a zene csökkenti a stresszhormonok szintjét és ugyanakkor ennek hatására több oxitocin is termelődik: ezen hormon hatására pedig nyugodtabbak vagyunk és magasabb fájdalomtűrő képességünk is.

A Frontiers in Psychology szaklapban publikált 2011-es kutatás hasonlóról számolt be: azon pácienseknek, akik csípőműtét közben Bachot vagy Louis Armstrongot hallgattak, kevesebb altatóra volt szükségük és sokkal alacsonyabb volt bennük a kortizol stresszhormon szintje.

A zenehallgatás a fertőzésektől is véd. A McGill University két évvel ezelőtti, 400 vizsgálatot summázó összesítő tanulmánya azt mondta ki, hogy a zene hatására nő a T-sejtek mennyisége testünkbe. Német és brit tanulmányok már korábban is rámutattak arra, hogy 50 percnyi tánczene hallgatása növeli az antitestek mennyiségét: vélhetően amiatt, hogy ez csökkenti bennünk a stresszt.

A demenciában is segít…

Egy 2015 májusi, az Anglia Ruskin University kutatói által végzett tanulmány arra mutatott rá, hogy jobban teljesítettek a kommunikációs- és memóriateszteken azok, akik meghallgattak egy énekest élőben, majd felvételeit MP3-ban hallgatták tovább. Négy héttel a kísérlet után többen tudták megmondani, hogy hol és mikor voltak, illetve kikkel találkoztak, emellett közelmúltbeli eseményekre is jobban emlékeztek.

A zenehallgatás jót tesz a demenciás betegeknek is

“A zene hatására gyakran beugrik egy emlék, nemcsak maga a dal, hanem sokszor a hely és az időpont is”, nyilatkozta a kutatásban résztvevő Helen Odell-Miller professzor. A professzor szerint az éneklés és a tapsolás szintén segít a demenciás pácienseknek abban, hogy jobban tudjanak kommunikálni. Amikor ugyanis kognitív képességeink romlani kezdenek, más kommunikációs módszerekre lesz szükségük, a zene pedig a lehető legjobb módszer ilyen esetekben.

Mindezt egy 2013-as kutatás is alátámasztja, amelyet az Aging & Mental Health szakfolyóiratban publikáltak: eszerint a demenciás betegeknek kevesebb gyógyszerre van szükségük hat hétnyi zeneterápiát követően. Emellett idén januárban egy olyan kutatás is megjelent, amely szerint 36 százalékkal kisebb eséllyel alakul ki a demencia azoknál, akik valamilyen hangszeren játszanak.

...és a szívünknek is jót tesz

A zene hatására a HRV is javul: más néven ez a szívfrekvencia-variabilitás. Ez egyfelől azt mutatja, hogy mennyire képes szívünk követni testünk keringési szükségleteit , de azt is, hogy a stresszre hogyan reagál. Normális esetben 60-70 bpm között mozog: ha a mérések során 90 bpm környéki, feszes tempót mérünk, az kifejezett aggodalomra adhat őket, főként ha már volt szívrohamunk. A szakértők azt javasolják, hogy zenei műfajtól függetlenül hallgassuk azon számokat, amelyeket szeretünk. Ha történt már velünk olyan, hogy egy zene hatására végigfutott a hátunkon a hideg, az a lehető legjobb dolog, ez a jelenség kíséri ugyanis a dopaminrohamot.

Könnyebben elalszunk

Ezt valószínűleg gyakorlatból tudjuk már, de ha nem tudunk elaludni, a nyugtató zene tényleg sokat segít: mindezt a Journal of Nursing Studies szaklapban publikált kutatások is alátámasztják. A klasszikus zene kifejezetten sokat segít mind a rövid-, mind pedig a hosszútávú alvászavarok megszüntetésében!

A stroke-ból is könnyebben épülünk fel

A zenehallgatás azoknak is roppantul fontos, akik nehezen mozognak: legyen szó a Parkinson-kóros páciensekről vagy azokról, akik egy stroke-ból épülnek fel éppen. A Parkinson-kór esetében például probléma van az ingerek feldolgozásával: mi mozogni akarnánk, testünk viszont nem úgy viselkedik, ahogy szeretnénk.

Vannak olyan páciensek, akik a zene hatására meglepően kezdenek el viselkedni: mozgásuk szabadabbnak tűnik és úgy tűnik, hogy nem “akadnak be”. Ez vélhetően az extra dopamintermelődés miatt alakul így, valamint azért, mert a zene az agy mozgást felügyelő területeit is stimulálja. Egy 2012-es finn kutatás arra is rámutatott már, hogy azon stroke-páciensek, akik minden egyes nap hallgattak zenét, sokkal jobb memóriát és figyelmi képességet mondhatnak magukénak.

Ez vélhetően a csökkent depresszió és stressz miatt történik így vagy az agyi plaszticitás miatt: az agyi szkenekből ugyanis az is kiderült, hogy a zene és a hanghullámok az agyi struktúrát is változtatják.

Javítja az asztmát az éneklés

Az éneklés vagy a fúvóshangszerek használata javítja a légzést és könnyebbé teszi a tüdőbetegek számára az életet. (A londoni Royal Brompton Hospital például énekleckéket is biztosít légzésproblémákkal küszködő betegeinek.) Az éneklés hatására ugyanis megtanulunk hatékonyabban énekelni és hasizmainkkal lélegezni.

Idén áprilisban egy német tanulmányból derült ki az, hogy a rézfúvós hangszerek használata a felső légutakban erősíti az izmokat, ennek hatására pedig kisebb az esély az alvási apnoé kialakulására.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra