Idegen gének a testünkben?

Kövesse a HáziPatika Facebook oldalát!

A génjeink egy részét nem az őseinktől örököltük, hanem olyan mikroorganizmusoktól szereztük, amelyek a szervezetünkben élnek - derítette ki egy új kutatás. Ez pedig azt bizonyítja, hogy az evolúció jóval bonyolultabb folyamat, mint azt korábban hittük.

A "tradicionális" evolúcióelmélet szerint a természetes szelekció során azokat a géneket örökítik át az élőlények az utódaikra, melyek a leginkább hozzájárulnak a sikeres túléléshez. Az idők folyamán pedig ezek a gének mutálódnak, még "sikeresebb", a környezethez még jobban alkalmazkodó genetikai kódokat hozva létre.
A legújabb kutatási eredmények szerint azonban az evolúció ennél jóval összetettebb és bonyolultabb folyamat. A szakemberek szerint megkérdőjelezhető, hogy pusztán az adott egyed génjei számítanak, egyre több bizonyíték szól ugyanis amellett, hogy idegen gének is bejuthatnak a genetikai kódunkba. Ezek az idegen gének olyan mikroorganizmusoktól származnak, melyek velünk együtt élnek.



A University of Cambridge kutatói szerint ez a fajta géncsere, géntranszfer régóta ismert jelenség, mely meglehetősen gyakori a különböző baktériumok között, és például ez az egyik oka annak, hogy antibiotikum-rezisztens kórokozók jöhetnek létre. Az állatvilágban is ismert, hogy bizonyos géneket például növényektől vagy baktériumoktól "szereznek be" a különböző fajok annak érdekében, hogy még hatékonyabb legyen a túlélésük.

A bennünk lévő gének nem mind családtagjainktól származnak?

A bennünk lévő gének nem mind családtagjainktól származnak?


A mostani kutatási eredmények szerint a gének ilyesfajta cseréje a bonyolultabb életformák, például a főemlősök és az emberek esetében is megtörténhet. Alastair Crisp, a mostani kutatás vezetője szerint a "horizontális géncsere" minden élőlény, így az ember evolúciójában is nagy szerepet játszott.

A kutatás során számos faj genetikai térképét tanulmányozták: egyszerűbb életformákét, mint amilyen a muslica, és bonyolultabbakét, főemlősökét és az emberét is. Összehasonlították, hogy az egyes alfajok megfelelő génjei mennyire hasonlítanak egymáséhoz, és ez alapján meg tudták becsülni, hogy a genetikai kódban mennyi lehet az idegen eredetű és ez az evolúció során nagyjából mikor került be a faj genetikai kódjába.

Az emberi géntérkép vizsgálata során 17 olyan gént azonosítottak, mely horizontális transzfer révén került a génjeink közé, 128-ról pedig nem tudták megállapítani, hogy pontosan milyen módon szereztük meg őket. A legtöbb gén az anyagcserével, enzimekkel vagy immunválaszokkal kapcsolatos, de az a gén is ilyen módon lett az emberi genom része, mely a vércsoportokat határozza meg. A leggyakrabban baktériumoktól, gombáktól vagy vírusoktól szereztük ezeket a géneket. A kutatás eredményei hozzájárulhatnak nemcsak az emberi géntérkép jobb megismeréséhez, de ahhoz is hogy az egész evolúciós folyamatot képesek legyünk pontosabban leírni.

Forrás: http://genomebiology.com

Gyere és fuss az életmódváltókkal!
Ha kérdése van, kérdezzen szakértőnktől!

Kérdezzen Ön is!

Szakértőink által már megválaszolt kérdések száma:

Orvos válaszol
Aktuális
Munkahelyi stressz tesztStressz

Munkahelyi stressz tesztFeszült? Úgy érzi, túl stresszes az élete?

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isCukorbetegség

Az álmok valóra válnak. Cukorbetegként isAz utóbbi 12 évben megduplázódott a cukorbetegek száma Magyarországon

	Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?Édesítőszerek

Kiknek jók az energiamentes édesítőszerek?A tudatosan táplálkozók számára is jó választás

Ez történik, ha átvilágítanakArctisztítás

Ez történik, ha átvilágítanakMelyik képalkotó eljárás miben segít?

BokarándulásSérülések

BokarándulásEzért kell komolyan venni!

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+31, +36 °C
Minimum:
+16, +23 °C

Hazánkban pénteken délelőtt a Tiszántúlon döntően fátyolfelhők borítják majd az eget, máshol többnyire gyengén felhős időre és szikrázó napsütésre van kilátás.

Egészséget befolyásoló hatások:
közepes, erős

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Gyógyszerkereső

GyógyszerHatóanyag