Hogyan előzzük meg az agyhártyagyulladást?

Az ÁNTSZ közleményéből kiderül, kik kaphatják el legkönnyebben az agyhártyagyulladást, és hogyan védekezhetünk ellene.

A meningococcus-fertőzést a hasonló nevű baktérium okozza, amelynek az ABC betűivel jelölt csoportjai ismertek. A betegség előfordulása földrajzi helyenként változó. Magyarországon évente 50-70 megbetegedést jelentenek, ezeket főleg a baktérium B, ritkábban a C csoportja okozza. A betegség a csecsemők és a kisgyermekek valamint a 15-24 éves fiatalok között a leggyakoribb. A meningococcus baktérium a nyál közvetítésével terjed, azonban átadásához szoros kontaktus szükséges. (pl. csókolózás, vagy gyakori ismételt kontaktus, zsúfolt együtt lakás, együtt alvás).

A betegség lappangási ideje 2-10 nap. A meningococcus betegség klinikailag két formában jelentkezhet, agyhártyagyulladás illetve vérmérgezés (szepszis) képében. A vérmérgezés órák alatt kialakulhat és igen gyorsan halálhoz vezethet.

A betegeknek azonnal antibiotikumot adnak, vizsgálatát és kezelését kórházban végzik. A beteg közvetlen környezete antibiotikus védelemben részesül, amelyet térítésmentesen biztosít a lakóhely szerint illetékes kerületi/járási hivatal népegészségügyi osztálya/ügyelete.

Mit tehetünk a meningococcus-betegség megelőzésére?

A meningococcus öt csoportja (ABCWY) ellen van hatékony védőoltás. A 25 éves kor alatti korosztályt és ezen felül a hajlamosító alapbetegségben (léphiány, stb.) szenvedőket, utazókat javasolt oltásban részesíteni. Az oltási séma korosztályonként és oltóanyagonként változik. A hatékony védelem helyesen alkalmazott oltási sorozattal (alapimmunizálás) és ismétlő oltással érhető el. Külön oltóanyag áll rendelkezésre a baktérium B illetve C szerocsoportja ellen valamint kombináltan az A,C,W,Y szerocsoportok ellen.

A védőoltás különösen ajánlott a csecsemőknek, zárt közösségekben élő gyermekeknek és fiatal felnőtteknek (pl. bentlakásos iskolák, nevelőotthonok, kollégiumok).

Ajánlott továbbá a vakcina olyan gyermekeknek és felnőtteknek, akik alapbetegségük vagy egészségi állapotuk miatt a betegség fokozott kockázatának vannak kitéve (pl. léphiányosok).

A meningococcus elleni védőoltáshoz szükséges oltóanyagot a háziorvos, házi gyermekorvos írja fel receptre.

Agyhártyagyulladás

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely délutántól az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra