Hogyan deríthető ki legkorábban a magzat neme?

A magyar törvények alapján a baba nemét csak a 12. hetet követően állapíthatják meg, sokan viszont már korábban is kíváncsiak, hogy a születendő gyermek kisfiú vagy kislány lesz-e.

Az egyik legcsodálatosabb hír, amit egy család kaphat, hogy hamarosan új taggal gyarapodik. A várandósság megállapítását követően az első izgatott kérdés rögtön a kicsi nemére szokott irányulni. Hosszú ideig csak a néphagyományokra és ezoterikus módszerekre tudtak hagyatkozni a szülők, ám ma már léteznek olyan orvosi vizsgálatok, amelyekkel a terhesség korai szakaszában megtudhatják, kisfiút vagy kislányt várnak.

<strong>A baba nemére utalhat a has formája</strong>

A népi hagyomány szerint a kismama hasának formájából is megállapítható az érkező kisbaba neme. Ha ugyanis az édesanya hasa magasan gömbölyödik, úgy, hogy hátulról szinte meg sem lehet állapítani a terhességet, valószínűleg fiút vár. Azonban ha a kismama inkább csípőmagasságban szélesedik, a néphagyomány szerint lányt hord a szíve alatt.

<strong>Naptári módszerek is segíthetnek</strong>

A legenda szerint egy XIII. században élő kínai mester a megfigyelései alapján készítette el azt a naptárat, amely szerint egy nő életének bizonyos szakaszaiban csak lány, másokban csak fiú foganhat. A kínai módszerhez hasonló a Jónás naptár, amely a Hold fázisaihoz köthető, tudományos alapját az 1950-es években Dr. Jónás Jenő fektette le.

A néphagyomány mellett modern orvosi eszközök is segíthetnek megállapítani a babák nemét

A néphagyomány mellett modern orvosi eszközök is segíthetnek megállapítani a babák nemét

<strong>Terhességi ultrahang vizsgálat</strong>

A mindannyiunk által ismert - és talán az egyik legbiztosabb választ adó - módszer nem más, mint a várandósság különböző szakaszaiban elvégezendő ultrahangvizsgálat . A megfelelő ultrahang készülékkel egy tapasztalt szakember már a 12-13 héttől meg tudja állapítani a baba nemét, majdnem biztos válaszra azonban csak a 16. hét környékén számíthatunk. Ekkor még így is előfordulhat persze, hogy az ultrahang vizsgálat során nem egyértelműen látszik a gyermek neme.

Akadnak olyan anyák, akikben a szülés pillanatáig nem realizálódik, hogy babát hordanak a szívük alatt. Pszichológiai, fizikai okai is lehetnek a rejtett vagy észre nem vett terhességeknek. Erről bővebben az alábbi cikkünkben olvashat!

<strong>Anyai vérvétel</strong>

Habár a magyar törvények miatt a baba nemére vonatkozó információ csak a 12. héttől közölhető, a 9. héttől már elvégezhető kromoszóma-rendellenességek kimutatására alkalmas teszt, amely nagy pontossággal állapítja meg a baba nemét. A kockázatmentes módszer azon alapul, hogy a magzat genetikai jellemzőivel megegyező méhlepényből az anyai vérbe jutnak az elhasználódott sejtekből kiváló szabad magzati DNS-ek, és ezek szerkezetének bevizsgálásával a magzat neme már akkor megállapítható, amikor az a terhességi ultrahangvizsgálat során esetleg még nem látható.

Nyilván sok módszert ismer még a néphagyomány, de a babaholmik beszerzésébe és a kis jövevény becézgetésébe csak akkor tanácsos belekezdeni, ha az utóbbi két szakmailag megalapozott opció valamelyikét választjuk, különben könnyen előfordulhat, hogy a szülőszobán ér minket a nagy meglepetés.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Délnyugat felől tovább folytatódik a felhősödés, ezzel együtt a csapadékhajlam is fokozatosan növekszik. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra