Halálos idegességet is okozhat a deja vu?

Képzeljük el azt, hogy folyamatosan érezzük: már olvastuk ezt az újságcikket vagy már hallottuk ugyanazon bemondókat ugyanarról, ugyanúgy beszélgetni. Van egy ember, aki így él - ez az első olyan eset, amelyet a tudomány dokumentálni tudott.

Legtöbbünk számára ez a furcsa élmény, a deja vu, teljesen véletlenszerűen történik, és nem túl gyakran. Ám van egy ember, aki ilyen állapotban él - a jelek arra mutatnak, hogy ezen érzetek egy neurológiai problémából erednek.

Hallucinálok? A hallucináció szembetegség következtében is kialakulhat. Egy vizsgálat szerint akkor képzelődtek a betegek leginkább, amikor látásuk már halványult, de még nem vesztették el teljesen. Bővebben itt olvashat a jelenségről! A "deja vu", szó szerint a "már látott" érzetét mind ismerhetjük: ez az a furcsa pillanat, amikor azt érezzük: hiába új a hely, ami körülvesz minket vagy az ember, akit látunk, nem ez az első találkozásunk vele. Becslések szerint az emberek 70 százaléka élt már át ilyet, főként 15 és 25 éves kora között. Gyakorisága ellenére a tudósok nagyon keveset tudnak róla, mert nagyon kiszámíthatatlan és emiatt nehéz tanulmányozni.

Amit tudunk róla, az főként a temporális lebeny epilepsziával élő betegekkel kapcsolatos kutatásokból ered: az ilyen típusú epilepsziás rohamok részét képezi ugyanis a deja vu, kisebb számban pedig demenciás betegek esetében is előfordul. Viszont most történt meg először, hogy egy olyan esetet dokumentáltak, amelynél a "már látásnak" szellemi és nem fiziológiai alapja van.

Az említett illető egy 23 éves brit fiú, aki már 2007, az egyetem megkezdése óta él együtt ezzel a problémával. Korábban már megállapítottak nála idegességet és kényszeres viselkedést, főként a higiéniával kapcsolatban. Idegessége egyre csak fokozódott, néha olyan szinten, hogy tanulmányait is abba kellett hagyni.

Félresülő idegsejtek okozhatnak deja vu-t

Félresülő idegsejtek okozhatnak deja vu-t

Ekkortájt indultak meg nála a "már látás" élményei. Amikor visszatért az egyetemre, ezen epizódok egyre sűrűbbek lettek, majd miután kipróbálta az LSD-t, szinte folyamatossá váltak. A deja vu annyira erős volt, hogy nem tudott már tévét nézni, rádiót hallgatni vagy újságot olvasni sem, mert úgy érezte, hogy már mind hallotta, látta, olvasta azokat, amiket új hírként aposztrofálnak. Az orvosok semmilyen fiziológiai problémát nem találtak nála, az EEG- és MRI -vizsgálat eredményei is teljesen normálisak voltak.

A tudósok nem tudják, hogy pontosan mi is történik a fiúval, de az esettanulmány szerzője, Christine Wells szerint abnormális idegi aktivitás húzódik a háttérben. "Úgy véljük, félresülnek az idegsejtek a temporális lebenyben - ezek az idegsejtek felelősek a visszaemlékezésért és azért, ha valami ismerősnek tűnik. Ha ezek félresülnek, bármely pillanatot tudunk úgy érzékelni, mintha már egyszer láttuk, hallottuk vagy átéltük volna." Előfordulhat tehát, hogy az idegességet az okozza, hogy az idegsejtek egy csoportja rosszkor jelez, ez deja vu-t okoz, az még nagyobb idegességhez vezet, és így negatív spirálban folytatódik a folyamat.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, nyugati szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra