Gyors alkalmazkodás: így kerülhető el a fulladás

A hideg víz okozta hirtelen sokk gyors leküzdésének megtanulásával elkerülhető lehet a vízbefulladás - derült ki egy új-zélandi kutatásból.

Az Otagói Egyetem szakemberei 10 Celsius-fokos vízben tesztelték a vizsgálat résztvevőit, akik kezdetben 2-3 perc alatt lettek úrrá a hideg víz okozta sokkon. A kutatók megállapították, hogy rendszeres ismétléssel és mentális felkészüléssel a válaszreakció hossza és intenzitása akár a felére is csökkenthető.

"Az egy hétig vagy tovább tartó ismétlődő merülések, a mentális tréning és a taposótechnika fejlesztésére vonatkozó tanácsok elsajátítása után a résztvevők sokkal nyugodtabbak voltak a hideg vízben" - mutatott rá közleményében Chris Button, az egyetem munkatársa. Mint aláhúzta, a fulladások többsége a vízbe esést követő első néhány percben következik be, a szervezet hideg vízre adott sokkos reakciójának következtében.

A válaszreakciót a bőr hirtelen lehűlése váltja ki, és kezdetben nehéz, majd nagyon szapora légzés jellemzi. "Nagyon sok ember megpróbál rögtön úszni, és valószínűleg ez a legrosszabb, amit tehet. Nagyon nehéz ugyanis úgy úszni, hogy az ember kétszer olyan gyorsan lélegzik, mint általában szokott" - fejtette ki a szakember.

így kerülhető el a fulladás

így kerülhető el a fulladás

A mostani eredmények fényében jelentősen csökkenhet a "vízbefulladásos esetek rémisztő aránya". A vízbefulladás a halálos balesetek harmadik fő oka volt tavaly a szigetországban: összesen 81 ilyen esetet regisztráltak. A kutatók azt tanácsolják a vízbe esett embereknek , hogy maradjanak nyugodtak, várjanak, amíg a hideg víz okozta sokk elmúlik, ne hozzanak hirtelen döntéseket és szabályozzák a légzésüket.

A fuldokló magatartásának megértéséhez fontos tudni, hogy egy bajbajutott nem tudja reálisan értékelni, felmérni a helyzetét, ebből is adódnak azok az ésszerűtlen döntések, melyek adott esetben épp a megmenekülésének akadályává lehetnek. Egy ilyen helyzetben az ember tudati állapota beszűkül, az életösztön felerősödik. Csak egyetlen célja lesz a fuldoklónak: minden áron a víz felszínén maradni, levegőhöz jutni, akár még a mentésre igyekező élete árán is! Sok esetben a mentőt átkarolva, és a víz alá szorítva próbál menekülni a bajbajutott. A vízből mentett személy mentésénél ügyelni kell, hogy a bajbajutott ne tudjon átkarolni, megfogni. A mentett személy felé ne a kezünket nyújtsuk, hanem valamilyen eszközt - mentésre szinte bármilyen eszköz alkalmas.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +18 °C
Minimum: +9 °C

Napos, gomolyfelhős idő várható, de közben délnyugat felől egyre nagyobb területen megnövekszik a felhőzet, estére már nagyrészt erősen felhős lesz az ég. Az Északi-középhegység térségében nem zárható ki délután zápor, esetleg zivatar, majd késő délutántól, estétől máshol is növekszik a csapadék esélye. A délnyugati szelet országszerte erős, több helyen viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 21 fok között várható, a déli, délkeleti tájakon lesz a legmelegebb idő. Késő estére 9 és 15 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra