Fizikai fájdalmat okoz a szerelmi bánat

Az, hogy valaki a szíve megszakadásáról beszél, nem csak szófordulat - derítették ki amerikai tudósok. Ha ugyanis arra a személyre gondolunk, akivel szakítottunk, az a valódi testi fájdalomhoz hasonló ingereket vált ki.

"Ez bizonyítja, milyen súlyos is lehet a visszautasítás" - magyarázta Edward E. Smith, a Columbia Egyetem kognitív idegtudományi tanszékének vezetője. "A végső célunk az, hogy kiderítsük, milyen terápiás módszerek lennének a leghatékonyabbak a fájdalom enyhítésére."

A kutatáshoz kapcsolódó kísérletben negyven New York-i vett részt, mindegyikük (a saját bevallásuk szerint) egy "szörnyű szakításon" volt túl. A kísérlet során fényképeket mutattak nekik a barátaikról, illetve a volt szerelmükről; eközben az agyukat is vizsgálták, hogy megfigyeljék az esetleges aktivitás-változást. Az eredményeket egy kontrollvizsgálat (melynél az alanyok fájdalomreakciót tanulmányozták) eredményeivel is összehasonlították, és azt találták, hogy a lelki fájdalom ugyanazokat a területeket aktiválta, mint a testi. Azaz, ugyanazok az agyi területek lettek aktívak, ha a volt szerelmük fotóját nézegették, mint amikor egy forró edényhez értek hozzá.

Smith szerint további kutatásokra is szükség van, hogy felderítsék a fizikai és a lelki fájdalom közötti egyéb összefüggéseket.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

Délelőtt nagyrészt közepesen vagy erősen felhős idő várható, majd délutánra egyre nagyobb területen szakadozik, gomolyosodik a felhőzet. Az ország délnyugati és középső harmadán zártabb maradhat a felhőtakaró, ott valószínű a legkevesebb napsütés. Elszórtan - főként hazánk északnyugati kétharmadán - valószínű kisebb eső, zápor, néhol zivatar sem kizárt. A Dunántúlon az északnyugati, az északkeleti megyékben a délnyugati szél megélénkül, helyenként - záporok, zivatarok nyomán is - megerősödik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 17 fok között alakul. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra