Fény derült a brokkoliundor titkára

Számos gyerek, illetve a felnőttek közül is sokan nem kedvelik a káposztaféléket, beleértve például a brokkolit, karfiolt, fejes káposztát és kelbimbót. Kutatók most megfejtették, miért ódzkodik az emberek jelentős része az egyébként egészséges zöldségfélék ízétől.

Egy korábbi tanulmány szerint a káposztafélék rendszeres fogyasztása csökkentheti a bélrendszeri daganatok kialakulásának kockázatát.

A káposztafélék egyik összetevője (jelesül az S-metil-L-cisztein-szulfoxid) kénes szagot kelt, amennyiben kölcsönhatásba kerül a növény egy enzimjével. Az emberi szájban többféle baktérium is megtalálható, e baktériumok némelyike pedig szintén képes előállítani a szóban forgó enzimet. Amikor tehát káposztafélét fogyasztunk, rágás közben szintén felszabadulhat a kellemetlen szaganyag a szánkban. Mint arról közleményében az Amerikai Kémikusok Társasága (ACS) beszámol, korábbi tanulmányok kimutatták, hogy a felnőttek nyálában eltérő mennyiségben van jelen ez az enzim. Hogy azonban mi a helyzet a gyerekekkel, illetve milyen hatással van ez az ízlésükre, arról eddig nem született kutatás.

Sok gyermek nem szereti a káposztaféléket: most kiderült, miért
Sok gyermek nem szereti a káposztaféléket: most kiderült, miért. Fotó: Getty Images

Az ausztrál nemzeti tudományos ügynökség (CSIRO) kutatói Damian Frank vezetésével lefolytattak egy vizsgálatot a kérdés tisztázása érdekében. Arra voltak kíváncsiak, mennyiben tér el a kénes illóanyag termelődése a gyermekek és felnőttek nyálában, és hogy ez miként hat a káposztafélék iránti étvágyukra. Ehhez először meghatározták a legfőbb szaganyagokat a nyers és párolt karfiolban és brokkoliban , majd közel száz 6-8 év közötti gyermeket és szüleiket kérték fel arra, hogy értékeljék ezeket az összetevőket. Mindkét korosztályban a rothadt, kénes szagot árasztó dimetil-triszulfid szaga bizonyult a legkevésbé kedvelt szagnak.

A kutatók ezt követően a résztvevőktől vett nyálmintákat nyers karfiolporral vegyítették, és megmérték, mennyi illékony anyag termelődik benne adott idő alatt. Az egyes alanyok mintái között jelentős különbségeket találtak e tekintetben, ugyanakkor a gyerekek eredményei hasonlóan alakultak, mint szüleik esetében, ami valószínűleg a hasonló baktériumflórával magyarázható. Azok a gyerekek pedig, akik szájában nagy mennyiségben termelődtek illékony vegyületek, jellemzően a legkevésbé kedvelték a káposztaféléket. A felnőtteknél eközben nem lehetett hasonló összefüggést kimutatni, ami arra utal, hogy a kor előrehaladtával megtanulják az emberek tolerálni az eleinte undort keltő aromát.

A kutatók szerint eredményeik potenciális magyarázatot kínálnak arra, miért szeretik egyes emberek a káposztaféléket, míg mások (főként a gyerekek) ki nem állhatják azok ízét. A kutatásról szóló tanulmány az ACS Journal of Agricultural and Food Chemistry című folyóiratában jelent meg.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +13 °C
Minimum: +3 °C

A gomolyfelhők nagyrészt összeesnek, és nagy területen kiderül az ég. Főleg az északkeleti harmadban azonban továbbra is előfordulhat záporos csapadék. Az északi, északnyugati szelet elsősorban a Dunántúlon olykor élénk lökések kísérhetik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet döntően 0 és +5 fok között valószínű, de a felhős tájakon ennél enyhébb idő, míg a hidegre hajlamos helyeken néhol gyenge fagy is lehet. Továbbra is változékony marad az időjárás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra